..::Minden ami foci és F1!!! Leó portálja::..
 
 

Friss hírek

 

 

 

 

 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Indulás: 2006-02-24
 
 
 
¤F1-es hírek¤
¤F1-es hírek¤ : KANADAI NAGYDÍJ: Időmérő

KANADAI NAGYDÍJ: Időmérő

NS  2007.06.09. 22:36

A Kanadai Nagydíjon a McLaren-Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton indulhat az első helyről, míg utána a második helyen csapattársa, a címvédő spanyol Fernando Alonso következik. A harmadik helyet a BMW-s Nick Heidfeld csípte meg, majd a két Ferrari-pilóta jött be, előbb a finn Kimi Räikkönen, majd a brazil Felipe Massa.

Kétség sem férhet hozzá: Heidfeld szolgáltatta az időmérő legnagyobb szenzációját, aki a harmadik szabadedzés gyengélkedését követően – igaz, ebben sokkal inkább a motorja volt a ludas, mint sem ő -, az időmérőn bravúrosan ment. A BMW német pilótája öt kört ment délután, és csak a 19. időeredményt mondhatta magáénak, ellenben az időmérőn a két Ferrarit megelőzve, a két McLaren mögé érkezve beékelődött az igazán nagyok közé és a harmadik helyről indulhat.

Délután még fennállt a veszélye Heidfeld esetében a motorcserének, de jelen állás szerint ezt és az ezzel járó automatikus hátrébbsorolást megúszta a német.

A három szabadedzés kivétel nélkül a Hamilton, Alonso, Massa, Räikönnen négyes külön küzdelmét hozta, Montrealban az időmérőn először fért közéjük rivális.

A szombat legjobbjáé, Hamilton lett a pole pozíció a Kanadai Nagydíjon, a McLaren brit újonca a mezőnyből egyedül tudott 1:16 perc alá menni és majd’ fél másodpercet vert csapattársára, Alonsóra.

A Ferrari két pilótája, Massa és Räikönnen minimálisat tudott javítani köridején az időmérőn a harmadik szabadedzéshez képest, így lehetőséget adott arra Heidfeldnek, hogy hátrább szorítsa őket a rajtnál.

A feltörekvő, igen motivált fiatalok közül Nico Rosberg a hatodik, míg Robert Kubica a hetedik helyről indulhat, ellenben a rutinos pilóták közül a Barrichello, Coulthard és Button alkotta, nem is olyan régen még meghatározó hármas csak a középmezőny második felébe kvalifikálta magát, miután egyikük sem jutott be a tízbe.

Kovalainennek továbbra sincs rendben az autója, pénteken a falnak csapódott, szombat délután motorhibával kezdett, az időmérőn a 19. helyen zárt, de motorcsere miatt csak az utolsó helyről indulhat.

FORMULA-1, KANADAI NAGYDÍJ, A 2007-S IDÉNY HATODIK FUTAMA:

IDŐMÉRŐ:
1. L. Hamilton brit, McLaren 1:15.707
2. F. Alonso spanyol, McLaren 1:16.163
3. N. Heidfeld német, BMW 1:16.266
4. K. Räikkönen finn, Ferrari 1:16.411
5. F. Massa brazil, Ferrari 1:16.570
6. M. Webber ausztrál, Red Bull 1:16.913
7. N. Rosberg német, Williams 1:16.919
8. R. Kubica lengyel, BMW 1:16.993
9. G. Fisichella olasz, Renault 1:17.229
10. J. Trulli olasz, Toyota 1:17.747
11. T. Sato japán, Super Aguri 1:16.743
12. V. Liuzzi olasz, Scuderia Toro Rosso 1:16.760
13. R. Barrichello brazil, Honda 1:17.116
14. D. Coulthard brit, Red Bull 1:17.304
15. J. Button brit, Honda 1:17.541
16. S. Speed amerikai, Scuderia Toro Rosso 1:17.571
17. A. Davidson brit, Super Aguri 1:17.542
18. R. Schumacher német, Toyota 1:17.634
19. H. Kovalainen finn, Renault 1:17.806
20. A. Wurz osztrák, Williams 1:18.089
21. A. Sutil német, Spyker F1 1:18.536
22. C. Albers holland, Spyker F1 1:19.196

 

 
 

 
 
 
Lezárt szavazások
 
 

 

 
 

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K