A 4. körben az F-1 két reménysége, Nico Rosberg és Robert Kubica csatázott a 6. helyért, s a BMW-Sauber lengyel versenyzője simán elment williamses ellenfele mellett. Az élen a két Ferrari száguldott: Massa biztosan vezetett M. Schumacher előtt, aki pedig lerázta Alonsót.
A 13. körben a célegyenes utáni kanyarban megállt Vitantonio Liuzzi autója, s mivel nem tudták gyorsan eltolni, ezért beküldték a safety cart. Ezt kihasználva mindkét Ferrari a boxba hajtott tankolni, s így tett Alonso is. A spanyol világbajnok tért vissza a 2. helyre.
A biztonsági autó a 16. körben hagyta el az isztambuli aszfaltcsíkot, s Michael Schumacher „elaludt”, beragadt az egy kör hátrányban lévő Nick Heidfeld mögé, így Alonso egérutat nyert a 2. helyen, legalábbis egy rövid időre.
Az üzemanyag-felvétel érdekes változást hozott, ugyanis a hétszeres világbajnok folyamatosan lassabb kört ment, mint riválisa, pedig a boxkiállás előtt a Ferrari sokkal gyorsabb volt. Ez Felipe Massa esetében így is maradt, a brazil pilóta megállíthatatlanul robogott élete első Formula-1-es győzelme felé.
A 28. körben Michael Schumacher az egyik balkanyarhoz túl nagy tempóban érkezett, lement a pályáról, s csak nehézségek árán tudott visszatérni. Így 9 mp-esre nőtt a hátránya Alonsóval szemben, míg Jenson Button 2 mp-re megközelítette.
A folytatásban állandósult az élboly sorrendje, majd a 38. körben Massa és Alonso is tankoláson járt. Michael Schumacher kint maradt, 1:28.106-os futamcsúcsot ért el, próbált olyan tempót menni, hogy szükségszerű boxkiállása után is legyen esélye Alonso megelőzésére. A hétszeres világbajnok a 43. körben ment tankolásra és kerékcserére, s 1 mp-es hátrányba került a spanyollal szemben. Vagyis közel 8 mp-et faragott a német klasszis néhány kör alatt!
57. Formula 1-es világbajnokság, 2. Török Nagydíj