12. FORDULÓ DVSC-ÚJPEST FC. 0-2
NS-ÚFC 2006.11.06. 21:36
Négy forduló óta nyeretlen a bajnoki címet védő DVSC-TEVA, ráadásul két év után először szenvedett hazai pályán vereséget, és ahogyan huszonnégy hónapja, most is az Újpesttől kapott ki. Kétgólos győzelmet aratott az Újpest Debrecenben az NB I 12. fordulójának zárómérkőzésén. Az első félidőben több nagy helyzetet elhibázó lila-fehérek a második játékrész elején Sándor György és Rajczi Péter góljával tettek szert előnyre, a Debrecennek még büntetőből sem sikerült a hálóba találnia.
DEBRECEN-ÚJPEST 0-2 (0-0) Helyszín: Debrecen Nézőszám: 5000 Játékvezető: Fábián Mihály Asszisztensek: Tompos Zoltán, Tóth II Vencel
Gólszerző: Sándor Gy. (46.), Rajczi (61.) Csere: Vukmir h. Balogh Z. (21.), Bogdanovics h. Sidibe (46.), BaloghZ. h. Brnovics (65.), Rajczi h. Tisza (67.), Korcsmár h. Kőhalmi (75.), Kovács Z. h. Gulyás (84.) Sárga lap: SándorT. (7.), Erős (13.), Rajczi (64.), Korcsmár (70.)
Lenyűgöző élőképpel, látványos koreográfiával lepte meg a nagyerdei publikumot a Loki B-közép, arról nem beszélve, hogy a görögtűz látványa már önmagában üdítő látvány lehetett a tribünön vacogó szurkolóknak. Foghatnánk a hidegre is, hogy igen élénk tempóban kezdődött a mérkőzés, de az is igaz, hogy a tabellát vezető duóból sem az MTK, sem a Zalaegerszeg nem tudott nyerni ebben a fordulóban, így ez a két csapat úgy lépett pályára, hogy győzelemmel közelebb araszolhat az élmezőnyhöz.
Mindkét együttes a klasszikus 4–4–2-es hadrendben állt fel, és a két csapat szerkezete gyakorlatilag a tükörképe volt egymásnak. A középpálya közepén egy irányító és egy védekező típusú játékos kapott helyet (itt Dragan Vukmir szűrt, Sándor Tamás vezényelt, a túloldalon Erős Károly és Sándor György futballozott hasonló szerepben), s eleinte úgy tűnt, a szélsőjáték döntő lehet ebben a szisztémában. A hazaiak gazdagságát jelzi, hogy csak a kispadon kapott helyet Ibrahim Sidibe és Bojan Brnovics is – alighanem az élvonal összes csapata örömmel venné, ha bármelyik csatár náluk szerepelne. Ugyancsak a kispadra szorult az a Dombi Tibor, aki több mint háromszáz bajnoki meccsen szolgálta eddig a Debrecent, de Miroslav Beráneknél nem fér be a kezdőbe.
A tizedik perc hozta az első igazi futballjelenetet: néhány egyérintős passzal az Újpest könnyedén átfutott a hazaiakon, és bár az akcióból nem lett gólhelyzet, látni lehetett, hogy gyors átadásokkal, a labdát a földön tartva zavarba hozhatók a hazaiak. Villámgyors kontrával válaszolt a Debrecen, s ezzel jelezte, noha visszafogottan és megfontoltan kezdett, egy mélységi passzal ki-ki lehet ugratni a védők között cirkáló ékeket, vagy a szélső középpályásokat. Több támadásnál is észre lehetett venni, hogy a hazaiak a vonal mellett meglódulva, gyors keresztlabdával próbálnak helyzetet teremteni: egy bal oldali meglódulás után így kerülhetett helyzetbe a túloldalon az akciót kísérő Bernáth Csaba. Nyílt, lendületes csata volt ez, amelyből Dragan Vukmir meglehetősen korán kiszállt, miután ütközött Tóth Balázzsal, és ez mintha megzavarta volna a bajnokot. Az Újpest egyre tudatosabban és fokozódó önbizalommal vetette magát a küzdelembe, s az első félidőben kétszer annyi kapura lövést jegyezhettünk fel a vendégek részéről, mint a debreceni oldalon. Döbbent csend telepedett a Nagyerdőre, amikor Rajczi Péter egyedül lódult meg a jobb oldalon, majd több ezer torokból egyszerre tört fel a megkönnyebbülés sóhaja, amikor Kovács Zoltán lövése centikkel elkerülte a hazai kaput. Még magukhoz sem tértek az ijedtségtől a hazaiak, amikor a fiatal Korcsmár Zsolt (aki egy finom köténnyel már villantott valamit tehetségéből), került szembe a Loki kapujával, de Sandro Tomic bravúrral mentett.
Zavart, tompa Debrecen, bátor és aktív Újpest. Ez lehetett az első félidő mérlege.
A második félidő elején Sándor György gólja egyszerre volt az önbizalom és a technikai készség bizonyítéka. A lilák már az első félidőben rászolgáltak volna arra, hogy vezetést szerezzenek, így a gól semmiképpen sem volt meglepő. A hazaiak megpróbálták összeszedni magukat, igyekeztek támadni, de fásultnak, ötlettelennek tűntek, s a motiváltan küzdő vendégek egy remekül végigvezetett kontra végén megduplázták előnyüket. Ibrahim Sidibe reményt adhatott volna csapatának, de elhibázta a tizenegyest, így a DVSC két évnyi veretlenség, azaz 2004. október 24-e után ismét vereséget szenvedett hazai pályán, bajnoki találkozón.
Jelezésértékű, hogy a Lokinak akkor is az Újpest volt az ellenfele...
Meglehet, mindenki arra számított, hogy Kovács Zoltán szerzi a lilák gólját, s a társai okosan kihasználták, hogy rá figyelnek a hazai védők. A taktikusan futballozó Újpest a legteljesebb mértékben rászolgált a győzelemre.
1. félidő: |
1. perc: A Debrecen kezdte a mérkőzést. 2. perc: Bogdanovics kapott hosszú indítást, de lesre futott. 3. perc: Sándor T. adott középre a bemozduló Zsolnainak, aki kisodródva akarta visszatenni középre, de Böjte tisztázott. A szögletet Halmosi tekerte kapura, Balajcza biztos kézzel fogta a lövést. 4. perc: Ezúttal Kovács Z. futott lesre a túloldalon. 5. perc: a középpálya közepén Sándor T. ellen szabálytalankodott Erős. 7. perc: Korcsmárt állította meg szabálytalanul Sándor T., amiért sárgalapot kapott. 10. perc: Korcsmár a jobb szélen iramodott meg, de Komlósi szögletre mentett. 11. perc: Rajczi kapott hosszú labdát, de mert lesen ragadt, Fábián játékvezető sípja leállította a játékot. 12. perc: Bogdanovics kapta a labdát Tomictól, aki középre adott, de az érkező Zsolnai lekéste a labdát. Nem úgy Bernáth, aki rosszul célzott és az oldalhálóba vágta a játékszert. 13. perc: Erős kapott sárgát Sándor T. elleni szabálytalan megmozdulásáért. 14. perc: Komlósi szabadrúgását Balajcza fogta meg. 15. perc: Korcsmárt vágta fel Virág, a sárga viszont elmaradt. 17. perc: Rajczi passzolt vissza Sándor Gy. felé, aki 18 méterről laposan lőtt, Tomic vetődve fogta a labdát. 18. perc: Kovács Z. iramodott meg középen, majd a tizenhatos előtt Rajczihoz passzolt jobbra, majd jobbal félmagasan lőtt, Tomic bravúrral védett. 20. perc: Vukmirnak kellett lemennie a pályáról, mert a térde megsérült. 22. perc: Vukmir helyett Balogh Z. a pályán. 23. perc: Sándor T. ugratta ki Halmosit, aki lesen volt. 24. perc: Rajczi passzolt a tizenhatos vonaláról, balról Sándor Gy.-höz, aki laposan lőtt keresztbe, a labda azonban centikkel elkerülte a bal kapufát. 27. perc: Halmosi passzolt középre az alapvonalról, de Zsolnai a kapu mellé pörgetett. 28. perc: Sándor Gy. a jobb oldali sarokzászlónál passzolt volna középre, de Virág felvágta, szabadrúgás. 29. perc: A szabadrúgást Vaskó fejelte a kapu fölé, a játékvezető azonban közbefújt, lökésért. 31. perc: Sokadik les a mérkőzésen, Rajczi indult most korábban. 32. perc: Leandro passzolt Bogdanovicshoz, de Vaskó megelőzte és az alapvonalon túlra tessékelte a labdát. 33. perc: Korcsmár vágtatott egy csel után középre, amjd Rajczihoz passzolt jobb szélre, de Virág szögletre mentett. 34. perc: Zsolnai nevéhez írhattunk fel egy újabb lest. 35. perc: Halmosi kapott labdát a bal szélen, de Vermes elrúgta előle a labdát, szöglet. 36. perc: Rajczi a középpálya közepéről iramodott meg, majd visszapasszolt a középen érkező Kovács Z. elé, aki ziccerben hibázott, az eddig legnagyobb helyzet volt! De itt még nem állt meg csapatunk. A debreceni védők hibájára ugrott Korcsmár, aki megszerezte a labdát, Tomic pedig megmentette csapatát a góltól. 37. perc: Rajczi fejesét kellett a debreceni hálóőrnek megfognia. 38. perc: Újabb les, Bogdanovics volt túl gyors. 40. perc: Mészáros M. adott magasan középre, Rajczi nem érhette el. 41. perc: Középen járattuk a labdát, a lövést Sándor Gy. vállalta el, de a labda a kapu mellett szállt el jócskán. 42. perc: Rajczi maradt lenn a földön, mert a földön lévő Lendro hátulról megrugta. 43. perc: Tóth B. adott majdnem gólpasszt a Debrecennek, de végül középen tisztáztunk a kapu előtt. 45. perc: Erős adott középre Kovács Z.-nak, aki egyből felpörgette Rajczinak. Csatárunk a kapu fölé továbbított.
|
A szünetben: |
A térfélcserét követően Sidibe váltotta Bogdanovicsot.
|
2. félidő:
|
46. perc: Az Újpest kezdte a második félidőt. 47. perc: Viharos kezdés! Rajczi ugrott ki, Tomic mozdult ki kapujából, akik összeütköztek. Sándor Gy. elé pattant a labda, aki ívesen küldött a hálóba! (0-1) 49. perc: Korcsmár beadása mélyre sikerült, Tomicnak kellett fognia. 50. perc: Sándor T. adott Leandrohoz, aki kapura lőtt, de Balajcza könnyedén fogta a labdát. 51. perc: Sándor T. szögletét Kovács Z. rugta ki a mezőnybe. 52. perc: Újabb hazai akció. Halmosi az alapvonalról passzolt középre Sidibehez, aki belepöckölt a labdába, Balajcza nyújtózva, nagy bravúrral fogta a kapuratartó labdát. 54. perc: Halmosi passzolt a baloldalon Zsolnaihoz, de Böjte tisztázott. 55. perc: Sándor T. elől Mészáros M. tisztázott szögletre. 58. perc: A debreceni nyomás erősödött, de a befejezéssel bajban voltak csatáraik. 60. perc: Erős ugratta ki Rajczit a balszélen, aki felgyorsított és ballal lőtte második gólunkat! (0-2) 63. perc: Zsolnai lökte a levegőben lévő Böjtét, szabadrúgás. 64. perc: Sidibe szabálytalakodott Vaskóval szemben, újabb szabadrúgás következhetett. 65. perc: Rajczi kapott sárgát, mert Halmosit felvágta hátulról. Egyúttal változtatott a hazai csapat: Balogh helyett Brnovic a pályán. 66. perc: Sidibe volt nagy helyzetben és lesen. 67. perc: Második gólunk szerzője, Rajczi hagyta el a játékteret, Tisza érkezett helyette. 69. perc: Vaskót vágta fel a jobb oldalon Sidibe, mégis a Debrecen kapott szabadrugást. 70. perc: Bernáthot rúgta fel Korcsmár, tizenegyes. A büntetőt Sidibe végezte el, jobb középre célzott, Balajcza pedig érezte az oldalt és remekül ütötte ki a lövést! 75. perc: Kovács rohamozta volna a debreceni kaput, de Komlósi páros lábbal felvágta, azonban Fábián játékvezető továbbot intett. 76. perc: Korcsmárt váltotta Köhalmi a középpályán. 77. perc: Brnovic kapott jó kiugratást, de Erős az alapvonalnál menteni tudott. 80. perc: Kovács Z. adott labdát Kőhalminak, aki elől a hazai védelem szögletre gurította a labdát. 84. perc: Kovács Z. helyett Gulyás érkezett. 87. perc: Gulyás és Komlósi fejelt össze. 89. perc: Vaskót lökte a kapu előterében Brnovic. 91. perc: Végetért a mérkőzés, melyen újabb három ponttal gazdagodott együttesünk.
|
A hazaiak mestere, Miroslav Beranek a mérkőzés értékelésén túl csapata gondjairól is beszélt, míg Valére Billen, az Újpest FC vezetőedzője végre elégedetten nyilatkozhatott.
Sandro Tomicnak nem volt sok dolga, de az első gólnál hibázott. A védők nem nagyon tudtak mit kezdeni a közöttük cikázó újpesti csatárokkal, Bernáth Csaba javára írandó, hogy kiharcolt egy tizenegyest. A DVSC futballját leginkább meghatározó Sándor Tamás teljesen láthatatlan volt ezen az estén, szürkén futballozott. Zsolnai Róbert nem igazolta, miért favorizálja őt az edző, Igor Bogdanovics semmit sem mutatott, Ibrahim Sidibe pedig hatalmasat hibázott a tizenegyes elrontásával. Balajcza Szabolcs a büntető hárításával sokat tett hozzá a sikerhez, a védők biztosan álltak a lábukon, és döntő volt, hogy a középpályások közül mindenki jó teljesítményt nyújtott. Érdemes figyelni a fiatal Korcsmár Zsoltra. Erős Károly rengeteget dolgozott, de a meccs legjobbja ezúttal az a Sándor György volt, akinek szinte minden passza jó helyre ment, és mesteri gólt szerzett. Kovács Zoltán ezúttal nem talált a hálóba, de folyamatosan rettegésben tartotta a hazaiakat, Rajczi Péter az idén talán először emlékeztetett igazán önmagára: harcos volt.
|