PREMIERSHIP, 15. FORDULÓ
NS 2006.12.03. 22:32
Nem hibázott a Manchester United, magabiztosan múlta felül a nem túl meggyőző Evertont. Nyert a Chelsea is, meglepetésre kikapott ugyanakkor az Arsenal.
Ugyan a remek bajnoki formát – hét egymást követő győzelem szeptember 23. óta – kissé megtörte a vasárnapi, Chelsea elleni döntetlen (amely a klub fennállásának ezredik bajnoki remije volt!), az újabb hazai találkozónak egyértelműen a Manchester United volt az esélyese, nem pedig az Old Traffordra látogató Everton.
Az Evertonban továbbra sem játszhatott az első számú gólfelelős, Andy Johnson, aki combizomsérüléssel bajlódik, és a kapuban sem a megszokott hálóőr állt, hiszen a manchesteriektől kölcsönkapott Tim Howard a szerződés értelmében nem léphet pályára „kenyéradója” ellen. Az amerikai kapus helyét Richard Wright foglalta el, aki hét hónap után védhetett ismét angol élvonalbeli meccsen.
Az Arsenal egykori kapusának volt dolga bőven, sokat foglalkoztatták a manchesteriek, akik az első félidőben mezőnyfölényben futballoztak. Mivel a francia Louis Saha sérülés miatt csak a kispadon ücsörgött, a fő veszélyt Wayne Rooney, a 2004-ben éppen az Evertontól a Manchesterbe igazoló csatár jelentette. A gólt mégsem az egykori liverpooli, hanem Cristiano Ronaldo szerezte. A portugál szélső a harminckilencedik percben lőtte a hazaiak vezető gólját, miután Michael Carrick lövése lepattant egy védőről, s az azonnal duplázó Ronaldo a jobb alsó sarokba lőtt – a földről feltápászkodó Wright csak késve tudott vetődni, hiába. A második félidőben a Manchester nem állt vissza, és végül magabiztosan nyert.
Meglepetésre kikapott ugyanakkor az Arsenal, Arséne Wenger együttese a Fulhamnél szenvedett 2–1-es vereséget.
Néhány szóban érdemes megemlékezni a Sheffield United ellentmondásos győzelméről, amelyet a Watford otthonában aratott kedden. A vendégek helyzeteket hagytak ki, kapufákat rúgtak, sikerük megérdemelt, ám az egyetlen, de döntőnek bizonyuló gól lesről született. A nyolcvannyolcadik percben Danny Webber közelről, de a televíziós felvételek alapján tisztán láthatóan lesről bólintott a hazai kapuba, nagyon fontos győzelmet szerezve a „szablyásoknak”. Priskin Tamás hiába üldögélt a Watford kispadján, Aidy Bothrooyd menedzser nem küldte pályára a húszéves magyar csatárt.
15. FORDULÓ (NOV. 29.)
- Watford-Sheffield United 0-1 (Webber 88.)
- Aston Villa-Manchester City 1-3 (McCann 66. ill. Vassell 18., Barton 32., Distin 75.)
- Fulham-Arsenal 2-1 (McBride 5., Radzinski 19. ill. Van Persie 35.)
- Liverpool-Portsmouth 0–0
- Manchester United-Everton 3-0 (C. Ronaldo 39., Evra 63., O’Shea 89.)
- Bolton Wanderers-Chelsea 0-1 ( Ballack 45.)
- Charlton Athletic-Blackburn Rovers
- Tottenham Hotspur-Middlesbrough
- Newcastle United-Reading
- West Ham United-Wigan Athletic
|