PREMIERSHIP, 20. FORDULÓ.
NS 2006.12.27. 10:44
Két, a hajrában megnyert meccs után ezúttal a Chelsea is megtapasztalhatta, milyen érzés demoralizáló módon pontokat veszíteni. Az angol labdarúgó-bajnokságban a második helyen álló londoni együttes úgy ért el 2-2-es döntetlent a Reading ellen, hogy Ashley Cole a 86. percben öngólt lövetett a tehetetlen Michael Essiennel.
Az Aston Villa után a Wigant is biztosan győzte le éllovas Manchester United az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban. A 3-1-re nyerő "vörös ördögöknél" ráadásul a gólszerzők is majdnem ugyanazok voltak: Cristiano Ronaldo ezúttal is duplázott, míg a harmadik találat most Ole Gunner Solskjaer nevéhez fűződött. A United előnye négy pontra nőtt a Chelsea előtt.
Robin van Persie-nek a 83. percben szerzett gólja döntötte el a Watford–Arsenal mérkőzést. Ez volt a második ünnepen (Angliában Boxing Day) rendezett forduló utolsó mai mérkőzése, amelyen eldőlt, hogy Arsene Wenger együttese átveszi a harmadik helyet a Liverpooltól. A Watford együttesében Priskin Tamás a találkozó végén állt be, és összesen három percet tölthetett el a játéktéren.
Ártalmatlannak tűnő szituációban hibázott óriásit a Chelsea védelme a 86. percben a Reading ellen a Stamford Bridge-en, és ez két pontjába került a címvédőnek.
A tragikomikus esemény krónikája: Ashley Cole biztosított egy balról érkező beadásnál, rutinfeladatot kellett volna megoldania, ő azonban pontosan rárúgta a labdát Michael Essien testére, ahonnan az Henrique Hilario kapujába pattant.
Ezzel a góllal alakult 2-2-re az eredmény, és ezúttal a csoda sem segített a Chelsea-n. Volt ugyan még egy lehetősége az egész mérkőzésen nagyszerűen játszó, két gólt szerző Didier Drogbának, azonban az elefántcsontparti csatár fejese éppen oda szállt, ahol Marcus Hahnemann, a Reading kapusa állt.
Az első félidőben a vendégcsapatnak nem sok köze volt a meccshez. A címvédő akár több góllal is elhúzhatott volna, Jose Mourinho gárdája mégis csak egyszer tudott betalálni a szünetig.
A 38. percben Drogba közeli fejessel szerezte meg a vezetést (1-0), utána azonban szokás szerint túlságosan megnyugodott. A második játékrészben egyre veszélyesebben kezdett játszani a Reading, és a 67. percben Leroy Lita csukafejesével egyenlített (1-1).
A kékeknek muszáj volt rákapcsolniuk, és mindössze öt percre volt szükségük ahhoz, hogy újra előnyt szerezzenek. Ekkor ismét Drogba helyezkedett nagyszerűen, és tanárian bólintott a kapuba az ötös bal sarka magasságából (2-1). Ez volt a csatár 12. bajnoki találata ebben az idényben.
Az aréna majdnem 42 ezer fős nézőserege már elkönyvelte az újabb győzelmet, amikor Cole a fent leírt módon öngólt rúgatott Essiennel (2-2).
A Chelsea legutóbb a 17. fordulóban az Arsenal ellen veszített pontokat (ez volt a harmadik hazai döntetlenje a csapatnak), ugyanakkor a Reading két elveszített bajnoki után szerzett ismét pontot.
A kékeknél ismét a kezdőcsapatban kapott helyet Andrij Sevcsenko, de néhány jó passztól eltekintve veszélytelenül játszott az ukrán aranylabdás. Jose Mourinho az 58. percben le is cserélte, és Shaun Wright-Phillipszet küldte be a helyére.
Hazai pályán már nyolcadszor győzött a Tottenham, a Spurs ezúttal az Aston Villát verte 2-1-re, a birminghamieknél Király Gábor ismét végigvédte a meccset.
A londoni együttes a Liverpool után ezzel a második legeredményesebb a saját stadionjában.
Immár hat mérkőzés óta veretlen a Portsmouth, a kitkitővárosiak ma a West Ham ellen nyertek az Upton Parkban.
Cristiano Ronaldo fantasztikus formába lendült. A Manchester United portugál szélsője az utóbbi két mérkőzésén négy gólt szerzett, és ezzel már második a góllövőlistán Didier Drogba (Chelsea) mögött.
A 21 esztendős, madeirai születésű támadó a Wigan ellen a szünetben állt be, és már a 47. percben szerezte meg a vezetést az Old Traffordon.
Az "Álmok színházában" 76 ezer néző láthatta, amint Ronaldo Scholes jobb oldali szöglete után gyönyörűen fejelt 9 méterről a bal felső sarokba. Chris Kirkland kapus megmozdulni sem nagyon tudott (1-0).
Három perc múlva Pak Dzsi Szungot szerelte szabálytalanul Gary Teale a 16-oson belül, a Mike Riley játékvezető által megítélt büntetőt Ronaldo értékesítette, de csak úgy, hogy először Kirkland még kivédte a lövését, és a kipattanót küldte belsővel a hálóba (2-0).
Az 59. percben minden eldőlt, ekkor Ole Gunnar Solskjaer elé került a labda Wayne Rooney fejéről, a norvég csatár tolt egy rajta, majd laposan a jobb alsó sarokba lőtt (3-0).
Solskjaer ötödször volt eredményes ebben a bajnokságban.
A veszélyesen játszó Rooney később eltalálta még a keresztlécet (az első félidőben is voltak kihagyott lehetőségei), de neki ezen a délutánon nem sikerült betalálnia.
A 91. percben Mikael Silvestre késett el egy becsúszással a büntetőterületen, a David Wright ellen elkövetett szabálytalanságért 11-es járt. A pontrúgást a csapatkapitány Leighton Baines bombázta a kapu közepébe (3-1).
A Unitednek hazai pályán ez volt a nyolcadik győzelme, összességében pedig már a tizenhatodik. Egyelőre úgy tűnik, Jose Mourinho odamondogatásai ellenére Sir Alex Ferguson együttese kerül ki győztesként az ünnepek alatti részhajrából.
Kikapott a Blackburn otthonában a forduló előtt a harmadik helyen álló Liverpool, a találkozó egyetlen gólját a dél-afrikai Benni McCarthy szerezte a 49. percben.
A Pool ezzel visszacsúszott az ötödik helyre, sőt ha az Arsenal legyőzi a Watfordot idegenben (18:30), akkor a vörösök három pozíciót csúsznak vissza.
A mai meccsnek mindkét csapat szempontjából jelentős volt a tétje. Az Arsenal részéről azért, mivel a Liverpool veresége megnyitotta a kaput előttük a harmadik hely felé. Ami a másik oldalt illeti, a Priskin Tamás nélkül kezdő, sereghajtó Watford egy esetleges győzelemmel elmozdulhatott volna az utolsó pozícióból.
Ennek megfelelően a vendégek kemény meccsre számítottak, és nem is kellett csalódniuk: a mérkőzés nagy része nem tükrözte azt a különbséget, amely a két csapat között nyilvánvalóan fennáll.
Az "ágyúsoknál" Thierry Henry távollétében másra hárult a gólszerzés feladata. Arsene Wenger már a 19. percben örülhetett, hiszen Gilberto Silva megszerezte a vezetést. Nagyon rövid ideig örülhetett azonban a gólnak a vendég londoni gárda, mert jött Tommy Smith, és négy perc múlva egyenlített.
A félidő hátralévő részét az „ágyúsok” fölénye jellemezte, de a támadásaik nem hoztak újabb gólt.
A játék képe a második félidőben sem változott, elsősorban a győzelemre esélyesebb vendéggárda játszott veszélyesebben.
Sokáig úgy tűnt, hogy nem koronázza siker az Arsenal újabb és újabb próbálkozásait, de egyre többet birtokolta a labdát, és egyre többet és veszélyesebben támadott a fővárosi gárda.
Az utolsó negyedórában aztán felpörögtek az események. Előbb Julio Baptista lőtt tizenhat méterről centikkel a bal kapufa mellé, majd Emmanuel Adebayor veszélyeztetett.
Percekkel később már Ben Foster, a hazaiak kapusa sem tudott segíteni. Theo Walcott nagyszerűen indította a jobb szélen Robin Van Persie-t, aki betört a tizenhatoson belülre, majd egy visszahúzós csel után 15 méterről, igen éles szögből tekert a hosszú sarokba.
A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Priskin Tamás végül pályára lépett a 91. percben, ez azonban érdemben már nem számított: az Arsenal végül elhozta a három pontot a Watford otthonából, és a tabella harmadik helyére ugrott. A hazai csapat továbbra is sereghajtó.
A 20. FORDULÓ:
- Watford–Arsenal 1-2 (T. Smith 23., ill. Gilberto Silva 19., Van Persie 83.)
- Manchester United-Wigan 3-1 (Ronaldo 47., 50., Solskjaer 59., ill. Baines 91.)
- Blackburn Rovers-Liverpool 1-0 (McCarthy 49.)
- Bolton Wanderers-Newcastle United 2-1 (Ramage 33.-öngól, Anelka 57., ill. Dyer 8.)
- Everton-Middlesbrough 0-0
- Sheffield United-Manchester City 0-1 (Ireland, 79.)
- Chelsea-Reading 2-2 (Drogba 38., 72., ill. Lita 67., Essien 86.- öngól)
- Tottenham Hotspur-Aston Villa 2-1 (Defoe 5., 78., ill. Barry 2.)
- West Ham United – Portsmouth 1-2 (Sheringham 81., ill. Primus 16., 38.)
|