..::Minden ami foci és F1!!! Leó portálja::..
 
 

Friss hírek

 

 

 

 

 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Indulás: 2006-02-24
 
 
 
¤Újpesti hírek¤
¤Újpesti hírek¤ : Urbányi István az Újpest FC vezetőedzője

Urbányi István az Újpest FC vezetőedzője

ÚFC.  2006.12.27. 17:07

Az Újpest FC vezetőedzője ma délutántól Urbányi István. Dr. Dányi Szilárd ügyvezető igazgató fél plusz egyéves szerződést kötött a szakemberrel, akinek továbbra is feladata marad az utánpótlás-képzés koordinálása. A szakmai stáb bővült, hiszen az erőnléti edzői munkakört – az utánpótlásnál eddig hasonló feladatkörben dolgozó – Filkor Attila tölti be a jövőben.

Dr. Dányi Szilárd:
– Az Újpest FC a változások korát éli mostanában, és ennek szellemében úgy ítéltük meg: ahhoz, hogy az eddigi szakmai koncepció értékei megmaradjanak, de a felszínre került hibák is korrigálva legyenek, feltétlenül olyan szakemberre van szükségünk szakmai vezetőként, aki az újpesti labdarúgást – beleértve a felnőtt csapatot is – kívülről-belülről ismeri, azt elfogulatlanul tudja értékelni, és nem utolsó sorban a fiataloknál szakmailag és összességében emberként is bizonyított a klubvezetés felé. István ambiciózus szakember, akinek a labdarúgás nem pusztán megélhetési forrás, hanem hivatás. Feladata több lesz, mint az „egyszerű” vezetőedzői feladatok ellátása, hiszen aktív szerepet szánunk neki a játékos-igazolások koordinálásában, a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében és nem utolsósorban az utánpótlás és a felnőtt szakmai munka megfelelő összehangolásában annak érdekében, hogy minél több Nagy Olivér és Korcsmár Zsolt kerüljön ki a saját képzési rendszerünkből. Örömmel jelentem be, hogy ma betöltöttünk egy hiányposztot is, ugyanis január 1-től Filkor Attila az első csapat erőnléti edzője. Úgy gondoljuk, ahhoz, hogy a játékosok egyéni – és ezáltal a csapat – töretlen fejlődése biztosított legyen, a szakmai stábban feltétlenül szükség van egy erőnléti edzőre. Ez a poszt olyan speciális szaktudást igényel, amelyet a klasszikus edzői stáb nem tud ellátni, és amely szaktudás a mai profi futballban nélkülözhetetlen. Attila már ilyen jellegű feladatot látott el az újpesti utánpótlás-képzésben és a ligabajnoki keretnél is, és mivel ott bizonyított, egyértelmű volt, hogy őt kérjük fel erre a munkára a felnőtt kerethez is.

Edzői feladatot értelemszerűen nem lát el a tavasszal a fiataloknál – bár szíve szerint folytatná tovább azt a munkát is –, de az utánpótlás-képzés felügyelete továbbra is a feladata marad.

Urbányi István:
– Az Újpest elmúlt két évét az jellemezte, hogy mindenképpen próbál olyan játékos-politikát kialakítani, amellyel akár belföldön, akár külföldön versenyképes tud lenni sportszakmai és gazdasági szempontok szerint is. A fiatal játékosok beépítése sokak szerint egyfajta kényszernek számít, ám én úgy vélem, olyan törvényszerű és kötelező dolog, ami majdhogynem az egyedüli esély a magyar futballban a továbblépésre, ami pedig a túlélést jelentheti. Az Újpestnek – tudom, ez közhelyszerű megállapítás – tekintettel kell lennie több szempontra is a célok meghatározásánál. Én az elmúlt két évben valamennyi hazai mérkőzést a lelátóról néztem végig, az A teraszon megfogalmazódó igények, vélemények és a tulajdonosok által felvázolt elvárások egyáltalán nem mondanak ellent egymásnak. Én azért vagyok könnyű helyzetben, mert egy-egy meccs esetén valószínűleg hamarabb leszek elégedetlen, mint a szurkolók vagy a tulajdonosok. Óriási kihívás és megtiszteltetés ennek a klubnak a szakmai munkáját irányítani és azért dolgozni, hogy megfeleljünk az előbb említett elvárásoknak. A legfontosabb dolog – és ezt a játékosok, illetve a szurkolók felé is hangsúlyozni kell, és ezt tapasztaltam a szurkolók között ülve is –, hogy az elvárás nem elsősorban az eredmények irányába fogalmazódik meg, hanem a teljesítmény irányába. Úgy érzem, ennek könnyű megfelelni. Aki az eredményeket is tudja garantálni, azt varázslónak vagy mágusnak hívják – eddig egyértelműen egyik sem bizonyosodott be rólam. Edzőként a teljesítményt lehet megkövetelni, garantálni és elérni. És ha a teljesítmény megfelelő, az szinte mindig meghozza az eredményeket is.

– Véleménye szerint tudásának hány százalékát nyújtotta ősszel a csapat?

– Túl sokat nem szeretnék foglalkozni az előző szezonnal, legfeljebb annak tapasztalataival. Részben a kommunikáció, részben egyéb okok miatt egyfajta bizonytalanságot éreztem a játékosok részéről, de mélyebb szakmai elemzésbe nem szeretnék belemenni. Az persze örömteli, hogy a bajnokság elején kevés gólt kaptunk, az kevésbé, hogy nem rúgtunk sokat. A bajnokság második felére az arány annyit változott, hogy többet kaptunk, és szintén nem rúgtunk sokat…

– Miben lesz változás az őszi idényhez képest? A számonkérésben? Az edzésmunkában? A taktikában? Vagy másban?

– Sokkal nagyobb hangsúlyt szeretnék arra fektetni, hogy mindenki, aki a pályán van, sokkal jobban tudja, hogy az adott pillanatban, az adott szituációban mit kell tennie. Csak ebben a helyzetben lehet elvárni a maximális teljesítményt. A jó hír az, hogy nagyon sok olyan játékosa van az Újpestnek, aki, ha a maximumot tudja nyújtani, komoly eredményekre képes. Még egyszerűbben fogalmazva: hihetetlen jó hangulatot tud varázsolni a Megyeri útra. Olyan ez, mint a szurkolói koreográfiák látványa: sokszor láttam drukkereinket a mérkőzés előtt készülni, mindent megszerveznek, mindent előkészítenek, ezáltal nem marad el a látvány és a hangulat – ezért óriási élmény futballmeccset játszani Újpesten. Ha már az elvárásokról beszéltünk: a szurkolók sikeres, eredményes csapatot és izgalmas meccseket szeretnének látni. A gyerekeknek már többször említettem Roy Keane idézetét, amit a felnőtteknek sem szabad szem elől téveszteniük: „Azért szeretek győzni, mert utálok veszíteni”.

– Filkor Attila személyében erőnléti edző is segíti a munkáját. Az ő tevékenysége mennyiben hoz újat az első csapat felkészítésében?

– Nagyon sokban. Az ő feladata, hogy a játékosok alkalmasak legyenek arra, hogy kondicionálisan a lehető legjobb teljesítményre legyenek képesek minden mérkőzésen. A világ labdarúgásában ma már mindenütt specialisták dolgoznak, elsősorban a gyorsaság, a robbanékonyság és a dinamika az a fejlesztendő képesség, amelyek önálló szakembert igényelnek. Filkor Attilának viszonylag könnyű dolga van, hiszen nemzetközi összehasonlítással is rendelkezik, családon belül tudja kontrollálni, hogy a módszerei mennyire versenyképesek a világ elitjéhez képest, hiszen a fia az Internazionale játékosa…

– Szükséges-e további változás a játékoskeretben?

– A játékoskeret folyamatosan változó rendszer. Az Újpestnek az a célja, hogy a lehető legjobb játékosok szerepeljenek a csapatban, ezért is kell nagyon sokat kiadniuk magukból az itt lévőknek. Ha lehetőségünk bármely poszton az erősíteni, azt meg kell tennünk, ami egyébként valamennyi játékos érdeke is, hiszen komoly teljesítmények csak igazi versenyhelyzetben születhetnek.

– Mivel lenne elégedett a szezon végén?

– Azzal, hogy mosolygó embereket látok a pályán és a lelátón.

 

 
 

 
 
 
Lezárt szavazások
 
 

 

 
 

Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!