27. forduló
NS 2007.02.10. 22:09
A papírformának megfelelően a listavezető Manchester United és a címvédő Chelsea is simán nyert az angol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában, így nem változott a különbség a két együttes között. Sir Alex Ferguson együttese hat pontos előnnyel vezet tizenegy körrel a befejezés előtt.
A vasárnap esti mérkőzésen óriási csatában múlta felül az Arsenal a Wigan együttesét. A remek meccsen újfent beigazolódott, hogy az ágyúsok nagyon nehezen jutnak dűlőre a kiscsapatok ellen. Győzelmükkel a londoniak visszaelőzték a Bolton Wandererst a táblázaton, és a negyedik helyen állnak.
A Bolton hazai pályán egygólos győzelmet aratott a Fulham ellen.
A Vörös Ördögök szurkolói már napok óta tudhatták, hogy a múlt vasárnap orrtörést szenvedett Edwin van der Sar kapus nem léphet pályára, az viszont váratlan volt, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó Cristiano Ronaldo és Michael Carrick sem került a keretbe. Helyettük Darren Fletcher és Pak Dzsi Szung kapott lehetőséget, s éppen ők döntöttek a három pont sorsáról.
Az első félidő elején többször helyzetbe kerülő Charlton Athletic védelme a 24. percben nem tudta feltartóztatni a baloldalon elviharzó Patrice Evrát, aki középre emelt, s a dél-koreai futballista a hálóba bólintott. Utána az MU több helyzetet is kialakított, de el is puskázta azokat.
A második félidő hajrájában a Charlton védelme ismét kihagyott, s noha Wayne Rooney először Scott Carson kapusba püfölte a labdát, a visszapattanót középre emelte, s Fletcher az üresen tátongó kapuba bólintott.
A manchesterieket kitartóan üldöző Chelsea közel 45 percen át küszködött a Middlesbrough-val, akkor Didier Drogba törte meg a gólcsendet, 19 méteres szabadrúgásból volt eredményes. A szünet után a 66. percben minden eldőlt, ekkor Arjen Robben beadását Abel Xavier juttatta saját kapujába.
A 82. percben Drogba megerősítette első helyét a góllövőlistán, ezúttal 24 méteres szabadrúgásból késztette megadásra Mark Schwarzert.
A Bajnokok Ligája-szereplésért küzdő Liverpool FC nagyot botlott, pedig 1-0-ra még vezetett a Newcastle United vendégeként. Craig Bellamy góljára azonban Obafemi Martins és Norberto Solano duplán válaszolt.
A bennmaradásért küzdő Watford fontos bravúrt hajtott végre, Darius Henderson sikeres büntetőjével 1-0-ra nyert a szintén komoly veszélyben lévő West Ham United otthonában. A hazaiak az 58. percben 11-est hibáztak Marlon Harewood „révén”. A hétközi ciprusi tornán három gólt szerző Priskin Tamás csak a kispadra került, s végül nem is jutott szóhoz.
A Bolton Wanderers-Fulham összecsapáson vendéglátók Speed tizenegyesből szerzett találatával szereztek vezetést - negyedik szezonbeli gólját jegyezte a játékos -, amelyet a második félidő elején Nolan újabb találata követett.
A kiegyenlített mérkőzésen Knight góljával csempésztek vissza némi pontszerzési reményt a hajrára a vendégek, de hiába ostromozták a hazai kaput és adódott több lehetőségük is az egyenlítésre, Jasskelainen, a hazaiak kapusa bravúrral mentett.
A Bolton 14-szer nyert a szezonban, nyolcadszor hazai környezetben, 47 ponttal a negyedik helyen állnak, de a 46 pontos Arsenal náluk két mérkőzéssel kevesebbet játszott.
A Fulham kilencedik vereségét gyűjtötte be, a hatodikat idegenben, 32 ponttal a 14. helyen állnak.
A Wigan már a negyedik percben jelezte, hogy nem adja olcsón a bőrét, ekkor Heskey került helyzetbe Taylor beadása után, de a csatár elügyetlenkedte a lövést, így az messze elkerülte a kaput.
Erre az ágyúsoknak is válaszolni kellett, Henry-Rosicky összjáték után az oldalhálóban kötött ki a labda.
A 15. percben a hazai nézők nem hittek a szemüknek, Walcott tálalt a tisztán érkező Henry elé, a francia meg is nézhette hova lőjön szemben a kapuval, a befejezés azonban csúfosra sikerült, orbitális pályára küldte a labdát.
Henry még egyszer mattolhatta volna Kirklandet, akkor jobban is célzott, ám a kapus útját állta a labdának.
A 35. percben hatalmas gólnak lehettek tanúi az Emirates-stadion nézői. Egy szöglet utáni kipattanót a holland Landzaat kíméletlenül ágyúzott 24 méterről a jobb felső sarokba. A labda ívét hiába is próbálta volna kiszámítani Lehmann, esély sem volt a hárításra. A félidő vége sem volt unalmas, előbb Heskey lövését tolta ujjheggyel szögletre a német hálóőr, majd a túloldalon Henry felhőfejese hagyta el centikkel a kaputól az alapvonalat.
Fordulás után is gyilkos iramban folytatódott a mérkőzés, az elképesztően gyors Aghahowa majd Skoko hagyott ki óriási helyzetet az egyik oldalon, a másikon Rosicky veszélyeztetett többször is.
A 74. percben Adebayor egyenlített közelről, Kirkland lábai között a hálóba gurítva, de a partjelző tévesen lest intett.
A bíró objektivitása azonban nem kérdőjelezhető meg, hiszen pár percre rá a másik kapu előtt Heskey kerülhetett volna ziccerbe, de Flamini lerántotta, mire elmaradt a büntető.
Az izgalmas mérkőzésen az Arsenal játékosai nagyon motiváltaknak tűntek, s nem is maradt el ennek jutalma. A 80. percben Fabregas beadására Henry szorításában Hallnak skerült berobbannia, s juttatta közelről hálóba a labdát.
Az ágyúsoknak négy perc alatt a fordítás is sikerült: a 84. percben Adebayor-Baptista-Rosicky volt a labda útja, s a középpályás egy közeli fejesből megszerezte első bajnoki gólját a londoni klubnál, beállítva a 2-1-es végeredményt.
A mérkőzés jegyzőkönyvéhez tartozik még, hogy Hall öngólja mellett csúnya szabálytalanságával is felhívta magára a figyelmet, Clichy-t rúgta le a 91. percben, de megúszta sárga lappal.
27. FORDULÓ (FEBR. 10.)
- Chelsea-Middlesbrough 3-0 (Drogba 45., 83., Abel Xavier 66., öngól)
- Everton-Blackburn Rovers 1-0 (Johnson 10.)
- Manchester United-Charlton Athletic 2-0 (Par Dzsi Szung 24., Fletcher 82.)
- Newcastle United-FC Liverpool FC 2-1 (Martins 27., Solano 70., 11-esből, illetve Bellamy 6.)
- Sheffield United-Tottenham Hotspur 2-1 (Hulse 27., Jagielka 62., 11-esből, illetve Jenas 2.)
- West Ham United-Watford 0-1 (Henderson 12., 11-esből)
- Reading-Aston Villa 2-0 (Sidwell (16., 92.)
- Portsmouth-Manchester City 2-1 (Pedro Mendes 5., Kanu 81. ill. Corradi 62.)
- Arsenal-Wigan Athletic
- Bolton Wanderers-Fulham 2-1 (Speed 23. 11-esből, Nolan 50., ill. Knight 66.)
|