Az elmúlt időszakban nyújtott teljesítménye és mutatott hozzáállása alapján Deák Tibor (1988. 07. 07.), Dvorschák Gábor (1989. 09. 14.), Széki Attila (1989. 08. 13.) és Sztancsek Péter (1988. 09. 07.) dolgozhatott Kovács Zoltánékkal – és dolgozhat a jövőben is, hetente legalább egy-két alkalommal.

A négy játékos mai „debütálása” után Urbányi István vezetőedzővel a klub fiatalokkal kapcsolatos terveiről, módszereiről és hozzáállásáról beszélgettünk.

Urbányi István:
– Az elmúlt időszakban ők voltak azok, akik a teljesítményük és hozzáállásuk alapján megérdemelték a lehetőséget. Rendkívül fontos számukra, hogy testközelből érezzék – de nemcsak ők, hanem még vannak néhányan, például Tolnai Tamás – az esélyt, a lehetőséget és a támogatásunkat. Mindenki tudja, hogy az Újpest fiatal csapat, a fiatalok fejlődése pedig csak folyamatként értelmezhető. Hogy ez mit jelent? Csak egy példa: Kisznyér Ádám a mai edzésen többször is olyan helyzetbe került, mint a REAC elleni bajnokin. Ám amikor átemelte a kapus felett a labdát, Tisza Tibitől, Kovács Zolitól kapta a dicséretet és a megerősítést, hogyan is kell a bajnokin befejezni az akciót. A fiatalok nevelésében az a legfontosabb, hogy velük szemben sokkal türelmesebbnek kell lennünk, mert az ő teljesítményük nem a kiforrott megoldásokra épül, mint a rutinos játékosoké, és összehasonlíthatatlanul kevesebbszer kerültek döntő meccsszituációba. És van még egy nagyon fontos tényező, ez pedig a hangulat. A játékosok felé megnyilvánuló bizalom a fiataloknál sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint az idősebbek esetében, és egy 17-18, de még egy 20-21 éves játékos is sokkal könnyebben bizonytalanodik el. Az én felfogásom szerint az előbbiek miatt veszélyes mindenféle rendű-rangú kritika – emlékszem, saját pályafutásom során mit kaptam kívülről-belülről –, éppen ezért másként közelítek a fiatalok felé. Például én sem örültem annak, hogy Freud Gabi a REAC ellen 3-4 alkalommal sem tudta megjátszani a labdát, viszont három-négy alkalommal azt láttam, hogy 20 méteren tizet ver az ellenfél védőjére. De – mivel rólam lassan elterjed, hogy álmodozó típus vagyok – én azt is látom, amikor a befejezésnél mindig jó megoldásokat választ. Egy másik példa: a Chelsea szélsője, Shaun Wright-Phillips tízből hét-nyolc alkalommal is az alapvonalon túlra vezeti a labdát, és csak kétszer adja be… Más kérdés, hogy ebből a két beadásból elég gyakran gól születik.

– Hogyan lehet megtanulni – ha meg lehet egyáltalán –, hogy a fiatalok tudják kezelni a tapasztalatlanságot, vagyis azt, hogy ennek ellenére erényeiket hangsúlyozva jó teljesítményt nyújtsanak a tétmeccseken?

– Meg lehet tanulni, de ez is időigényes, nem megy egyik napról a másikra. Tíz évvel ezelőtt Erős Károly játéka sem volt kiforrott, a 18-19 éves Kovács Zoltán játékában akkor szinte csak a lendület jelentette az értéket… Kokó azóta az Újpest történetének egyik legeredményesebb csatára lett.

– Tisza Tiborról köztudomású, hogy a csapat és az NB I egyik legjobb rúgótechnikájú játékosa, de ma mai edzésen Sándor Györgyről és Tóth Balázsról is kiderült, szenzációsan lő. A mérkőzésen ezt mégsem tudják bebizonyítani… Vajon miért?

– Pontosan ez a lényeg: a játékosoknak magukkal szemben is minél konkrétabb elvárásokat kell megfogalmazniuk, edzőként pedig az a feladatom, hogy ráerősítsek ennek helyességére. Ezért is mondtam a REAC elleni meccs előtt, hogy ha valaki jól lő, lőjön, illetve hozza magát lövőhelyzetbe. Vagy: ha valaki jól cselez, cselezzen. Nagy Olivér éppen azt erőlteti, ami az erénye, vagyis lendületből rávezetni a labdát az ellenfél védelmére. A másik, amit a fiataloknak – és általában a magyar játékosoknak – meg kell tanulniuk az, hogy akarják ők maguk megnyerni a mérkőzést. Nem szeretem azokat a meccs utáni nyilatkozatokat, amely szerint „nem én nyertem, hanem a csapat”. Pontosabban: értem, de nem szeretem. Nem szeretem, mert nem a csapat cselez, lő vagy érkezik a beadásra. Ezt az egyéni felelősséget, felelősségérzetet akarom erősíteni a játékosainkban. Ha Tisza Tibor 25 méterről olyan gólt tud lőni edzésen, hogy a kapus fel sem tudja emelni a kezét, akkor nálam azon a meccsen játszik jól, ha ezt nyolc-tíz alkalommal megpróbálja.

– A játékosok – fiatalok és idősek egyaránt – a dicséret és buzdítás mellett adott esetben kritikát is kapnak a lelátóról. A fiatalabbak számára ez is feladat: megtanulni kezelni és/vagy elfogadni a bírálatokat is.

– A játékosokra úgy tekintek, mint saját gyerekeimre, bár ez Erős Károly vagy Kovács Zoltán esetében kissé túlzó lehet… A viccet félretéve: inkább én legyek a céltábla, és ezért is van az „ide lőjetek” felirat képzeletben a mellkasomon. Úgy vélem, egy dolgot kell tisztán látni: azt, hogy mi a célunk. Az pedig nem lehet más, mint hogy mindenkiből kihozni a lehető legjobb teljesítményt. Amíg egy játékos a pályán van, én biztatom, és amikor úgy látom, cserélni kell, cserélek. Akár a szezon végén is. Ez tehát nem jelenti azt, hogy elnéző lennék, épp ellenkezőleg…