..::Minden ami foci és F1!!! Leó portálja::..
 
 

Friss hírek

 

 

 

 

 
 
 
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Indulás: 2006-02-24
 
 
 
A mérkőzés után – a vereség ellenére – jól eső érzésekkel nyilatkozott honlapunk számára az öltözőfolyosón Mészöly Géza, a Vasas trénere. Urbányi István, az Újpest FC vezetőedzője különösen az első félidei játékkal volt elégedett. A második félidőben több kisebb probléma is akadt, de a két támadó jelenléte azt erősítette: az Újpest további gólokat akart lőni.

Mészöly Géza:
– Fiatal csapatunknak ilyen mérkőzésekre van szüksége, hogy még nagyobb tapasztalatokat szerezzen. Az első félidőben kissé fáradtabban mozgoptt a csapaton, nem találtuk a ritmust, de az is igaz, hogy miattam fokozottan akartak bizonyítani a srácok, ami átment görcsösségbe. A második félidőben azonban mindent elkövettünk az eredmény javítása érdekében, de ezúttal ennyire tellett erőnkből. Gratulálok az Újpestnek! Jól eső érzés volt pacsizni volt játékosaimmal, illetve az újpesti közönség előtt szerepelni, ezúton is szeretném megköszönni nekik azt a szeretetet, amely felém áradt.

Urbányi István:
– Amennyiben az első félidőben egy kicsit jobban összpontosítunk, eldönthettük volna a mérkőzést, és ez esetben még látványosabb játék kerekedhetett volna ki a mai produkcióból. Szünetben azt beszéltük meg a srácokkal, hogy a második félidőben ugyanerre a játékra, valamint további gólra, gólokra van szükség. Tudtuk, hogy a Vasas rátesz még egy lapáttal, és amikor mindenki egy kicsit később reagál az eseményekre, akkor az azt eredményezi, amit láthattunk a második játékrészben, vagyis felborul az addigi játék. Fontosnak tartom, hogy akkor is nekünk kell kezdeményezőknek lennünk, amikor az ellenfélnél van a labda. A második félidőben egyébként több kisebb gondunk is akadt, Ivan Zaleh, Völgyi Dániel és Vermes Krisztián is kisebb problémákat jelzett, a cserék is erre reagáltak. Azért is maradt két támadó a pályán a lefújásig, hogy ne érezzék a fiúk, hogy rá kell ülnünk az eredményre, illetve hogy lőjünk még gólt és tartsuk a Vasast a saját térfelén. Összességében szép győzelmet arattunk egy nagyon fontos mérkőzésen, gratulálok a játékosoknak.

¤Újpesti hírek¤
¤Újpesti hírek¤ : 24. forduló: Vasas-Újpest 1-2 (0-2)

24. forduló: Vasas-Újpest 1-2 (0-2)

ÚFC.  2007.04.13. 22:44

Az Újpest FC felkészülése zavartalan volt, mindenki egészséges. Urbányi István úgy döntött, hogy Kisznyér, Kőhalmi és Tóth nem ül a kispadra. Csereként számít viszont Kővesfalvira, Veliborra, Habira, Kiss Zoltánra, Freudra, Nagy Olivérre és Korcsmárra. A kezdésre legalább 2500 Újpest-szurkoló érkezett az Illovszky Stadionba.

 

NB I, 24. forduló                                  (2676. bajnoki mérkőzés)

2007. április 13., péntek, 19:00 óra


Vasas

1-2
(0-2)


Újpest FC

Illovszky Stadion, 4500 néző.
Jv.:
 Iványi Z. (Szpisják Zs., Albert I.)

Vasas: Németh G. – Kovács G, Pandur, Unierzyski, Kiss K. (Balog Zs., 67.) – Németh N., Lázok, Kincses, Piller (Majoros, 67.) – Pintér (Odrobéna, 79.) – Kenesei

Újpest FC: Balajcza – Vermes, Vaskó, Böjte, Füzi – Zaleh (Nagy O., 65.), Erős, Sándor Gy. (Habi, 81.), Völgyi (Korcsmár, 65.) – Tisza, Kovács Z.

Gólszerző: Kincses (53.), illetve Sándor Gy. (36.), Kovács Z. (37.)

Sárga lap: –

Piros lap:

Szögletarány: 4:1 (0:0)

1. félidő:

1. perc: A Vasas kezdte a mérkőzést.
2. perc: Völgyi adott be az alapvonalról, de a Vasas védői ki tudták rúgni a labdát.
3. perc: Vaskó indította hosszabban Zaleh-t, de a labda végül az alapvonalon kívülre került.
7. perc: Tiszát buktatták a 16-os vonalán.
8. perc: Tisza végezte el a szabadrúgást, a labda laposan érkezett Németh G. elé, aki elsőre nem tudta megfogni azt, másodjára azonban magához ölelte..
10. perc: Erős próbálkozott átlövéssel, de a labda jócskán elkerülte a kaput.
11. perc: Erős ugratta ki Kovács Z-t, de a játékvezető lest ítélt.
12. perc: Kovács Z. ellen szabálytalakodott Pintér. A szabadrúgást Tisza ívelte fel, Vaskó azonban nem tudta lekezelni a labdát.
13. perc: Erős állította meg szabálytalanul a beinduló Lázokot, szabadrúgást kapott a hazai csapat. Kenesei végezte el a szabadrúgást, de kapunk fölött szállt el a labda.
15. perc: Kovács Z. passzolt vissza a tizenhatosról a középen érkező Tiszának, aki egyből lőtt, de a kapu fölé került labdája.
17. perc: Kenesei a középpálya közepéről passzolt Kovács Z-nek, aki a jobb szélen megindulva a 12 méterről vállalkozott lövésre, de a hazai hálóőr könnyedén fogta a labdát.
19. perc: Keneseit ugratták ki és hosszas keveredés után Németh N.-hez került a labda, aki ollózva lőtt kapunk mellé.
20. perc: Zaleh szabálytalanul állította meg Pintért, amiért Iványi játékvezető szabadrúgást ítélt.
21. perc: Lázok indította a beindul Kiss K.-t, de kapunk előtt Piller szabálytalansága után kifelé ítélt a sípmester.
22. perc: A mérkőzés eddigi legnagyobb helyzetét hozta következő támadásunk. Kovács Z. az alapvonalról tette vissza iszának, aki továbbpasszol Sándornak, de a bevetődő védők megakadályozták a gólt.
25. perc: Erős passzolt Kovács Z. felé, a játékvezető ezúttal is les miatt sípolt.
26. perc: Lázok középről, távolról vágta a labdát kapura, Balajcza kiütötte a mezőnybe.
27. perc: Pillerhez pattant a labda egy szabadrugás után, amit a bal oldalról a tizenhatosról a kapu fölé tekert.
28. perc: Zaleh kapott jó kiugratást, de az indítás kicsit hosszúra sikeredett és Németh G. elérte azt.
29. perc: Vaskó szabálytalanul szerelte Németh N-t, szabadrugás.
29. perc: Tisza a Vasas tizenhatosán belül kapura lőhetett volna, de tolt még egyet a labdán, amit így a hazai védő el tudott kanalazni.
30. perc: Vasas szabadrúgás: Vaskó borította fel Lázokot, 20 méterre a kapunktól. Kenesei szabadrúgását Balajcza öklözte ki középre.
31. perc: Tisza került leshelyzetbe.
36. perc: Tisza indította a középen beinduló Sándort, aki nem sokat vacakolt, és a hálóba passzolt, félmagasan középre. (0-1)
37. perc: Újabb találat! Kovács Z. kapott jó labdát Tiszától, aki így indulhatott a kapu irányába. Csatárunk a baloldalon, kicsit kisodródva, egy lövőcsel után ballal lőtt Németh G. kapujába! (0-2)
41. perc: Pandur hárulról, nyújtott lábbal gázolta el Völgyit. Szabadrúgás következett.
43. perc: Kenesei lőtt kapura 20 méterről, Balajcza a bal felsőre tartó lövést könnyedén kiütötte.
45. perc: Vége az első félidőnek.

 A szünetben:

Egyik szakvezető sem cserélt.

2. félidő:

46. perc: Az Újpest kezdte a második félidőt.
47. perc: Kovács Z. kezelte le a labdát, majd passzolt volna Tisza elé, de Kovács G. kézzel vette le. A játékvezető nem vette észre. Majd Kenesei indult el kapunk felé, de Balajcza kimozdult kapujából és felszabadított.
50. perc: Németh N. lőtt távolról, nagy erővel, de Balajcza bravúrral szögletre mentett.
53. perc: Kincses a jobb összekötő helyéről lőtt kapura, Balajcza előtt megpattant a földön és a jobb alsó sarokban kötött ki végül. (1-2)
58. perc: Füzi ugratta volna ki Tiszát, de les miatt sípolt Iványi játékvezető.
59. perc: Kincses beadására indult Németh N., de Balajcza biztos kézzel fogta a labdát.
60. perc: Vaskó koccantotta össze Kenesei lábát, amiért a Vasas szabadrúgást kapott.
62. perc: Zaleh indult meg és jól adott középre Tiszának, de csatárunk nem tudta lekezelni a labdát. Nagy gólhelyzet volt!
64. perc: A kiugró Kenesei elől szedte össze a labdát Balajcza.
65. perc: Csere: Zaleh helyett Nagy O., Völgyi helyett Korcsmár.
66. perc: Tisza szögletébe Vaskó ért bele, de irányítani már nem tudta, így a labda a kaput elkerülve került a pályán kívülre.
67. perc: Kettős csere a Vasasnál is: Piller helyett Majoros, Kiss K. helyett Balog Zs.
68. perc: Majorost állította meg szabálytalanul Vaskó, a szabadrúgást Kenesei rúghatta el a bal oldalról.
70. perc: Nagy O. lódult meg a jobb oldalon Kovács G. mellett, az alapvonalról a középen érkező Kovács mögé tálalt.
71. perc: Kincses ívelt Lázok felé, aki lesen kapta meg a labdát.
74. perc: Tisza ívelte a labdát mélyen a Vasas kapujának előterébe, majd Pintér felvágta, szabadrúgás. Csatárunk labdáját a hazai védők kifejelték, ami visszakerült hozzá, de fektében már nem tudta irányítani a labdát, ami elkerülte a piros-kékek hálóját.
78. perc: Kincses passzolt vissza a bal összekötő helyéről Majorosnak, de jobb lábbal jócskán kapunk fölé lőtt.
79. perc: Odrobéna a pályán Pintér helyett.
81. perc: Sándor helyett Habi a pályán.
82. perc: Nagy O. bedobását Habi perdítette magasan a kapu fölé.
83. perc: Nagy O. keverketett a jobb oldalon, majd az alapvonalról mélyen adott be, Németh G. húzta magához a játékszert.
84. perc: Kenesei szabadrúgását Kovács G. csúsztatta kapunk fölé.
87. perc: Kenesei szabadrúgása keresztbe szállt Kincseshez a bal oldalra, amit Majoros kapott meg, lövése a felső léc felett szállt el.
88. perc: Tisza került gólhelyzetbe, de lapos lövése a kapu bal alsó sarka mellett gurult ki.
90. perc: Iványi játékvezető 2 perc hosszabbítást rendelt el. Tiszát vágták fel 20 méterre a Vasas kapujától. A sértett a sorfalba lőtte a labdát, majd a visszapattanót Tisza visszaszerezte, őrzője azonban hátulról megakadályozta a továbbhaladásban. Eztán Habi lőtt a kapu mellé.
92. perc: Kincses 30 méterről lőtt kapura, de egy lábon megpattant, szöglet. Kenesei kétszer is elrúghatta a labdát szögletből, de egyik sem jelentett veszélyt kapunkra.
93. perc: Iványi játékvezető sípszavára végetért a találkozó. Csapatunk zsinórban negyedik mérkőzését is megnyerte!


Két perc alatt elintéztük...


Kitűnő időben, remek hangulatban indult a találkozó. Az első negyedórában váltakozó küzdelem zajlott, mindkét csapat próbált a támadásokra összpontosítani. Az első lehetőség az Újpest előtt adódott, Tisza ezúttal laposan lőtte a szabadrúgást, de Németh hárított.

Többet volt a lila-fehéreknél a labda, a játékosok láthatóan megbecsülték a játékszert, és a passzok is többnyire sikerültek. Fölényben játszottunk, a hazaiak nem tudtak támadást építeni, mert már középpályán megtámadtuk őket.

Az első félóra végén kétszer is eljutottunk a tizenhatoson belülre, de ekkor még körülményeskedtek támadóink. A 36. percben azonban már nem tudtunk hibázni, Sándor György kapott remek labdát, és ezúttal a befejezéssel sem volt probléma.

Talán a góltól megzavarodott a Vasas védelem, nem tudni, de rögtön a középkezdés után eladták a labdát, és Tisza remek kiugratása után Kovács Zoltán a kapust is kicselezve helyezett a hálóba. Gyakorlatilag két perc alatt kerültünk kétgólos előnybe, ami a játék képe alapján nem is volt meglepő.

A második játékrész elején egy kicsit magunkra húztuk a Vasast, és egy rosszul sikerült szerelési kísérletet követően Kincses lőtt nagy gólt a tizenhatos sarkáról, Balajcza előtt felpattant a labda, és így került az a hosszú alsó sarokba.

A szépítő találat után azt lehetett várni, hogy a hazaiak nagyobb sebességi fokozatba kapcsolnak, de nem ez történt. Továbbra is lassan szövögették a támadásaikat, így védőink mindig megelőzték a piros-kék csatárokat. A beíveléseknél jól fejelő védőink között nem volt esélyük, de a földön is jól léptünk közbe.

Ami egy kis kívánnivalót hagyhat maga után, hogy támadásainkkal már nem jutottunk el a hazai kapuig. Bár Nagy Olivér beállása után többször is jól húzta meg a jobb oldalt, azonban ezen az akciókból is hiányzott a gólveszély.

Az utolsó percekben a Vasas még megpróbált egy utolsó hajrát nyitni, egy-két beívelés után lehetőséghez is jutottak, de nagy gólhelyzetet továbbra sem tudtak kialakítani.

Összességében az első félidőben mutatott játékunkkal megérdemelten jutottunk előnybe, amiből a második negyvenöt percben egy gólt meg is őriztünk, és helyzeteink jobb kihasználása, valamint remek védekezésünk elég volt a győzelemhez.

A mérkőzés után a végig nagyszerű hangulatot teremtő, mintegy kétezer fős újpesti szurkolótábor nagy ünneplésben részesítette a játékosokat, akik boldogan ünnepeltek együtt a közönséggel.

Egymás után negyedik bajnoki győzelmünknek köszönhetően látótávolságba került a nemzetközi kupaszereplés lehetősége.

"Már az első félidőben eldönthettük volna a meccset"

Urbányi István szerint akkor is kezdeményeznünk kell, ha nem nálunk van a labda

 

 
 

 
 
 
Lezárt szavazások
 
 

 

 
 

Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!