Cristiano Ronaldo gólja döntötte el a manchesteri derbit
fotó: Reuters
A városi rangadókat mindig feszült várakozás előzi meg, a játékosok is mindent megtesznek azért, hogy jó eredményt érjenek el. Arra azonban nem lehet magyarázat, hogy a 2. percben a hazaiaknál szereplő Ball játékon kívül Ronaldo gyomrába taposott. A City védőjének óriási szerencséje volt, hogy a játékvezető és asszisztense sem vette észre az esetet, mert akkor biztosan piros lapot kapott volna.
A feszült nyitó negyedóra után alábbhagyott a mérkőzés addig sem túlságosan nagy irama, a United a labdatartásra ügyelt, míg a vendéglátók lelkesedéssel próbálták ellensúlyozni technikai hátrányukat. Néhány durvaság így is becsúszott a találkozóba, de a bíró senkinek sem adott sárga lapot.
A 23. percben Ferdinand közelről a keresztlécre fejelt, majd 10 perccel később Ronaldo nemes bosszút állt az őt ért sérelmeken. Biciklicselekkel zavarta meg Ballt, aki a 16-oson belül felrúgta ellenfelét. A sértett egy megtorpanás után a jobb alsó sarokba lőtt, így vezetést szerzett a listavezető.
A szünet után a Manchester United „energiatakarékos futballra” rendezkedett be, a játékosok kényelmesen passzolgattak, de a támadásokat nem igazán erőltették. A hazaiak picit aktívabban játszottak, időnként el is jutottak a rivális kapujáig, de nagy helyzetet nem alakítottak ki.
A 80. percben váratlanul egyenlíthetett volna a City: Ball tört be a 16-oson belülre, majd Brown közelében elesett. A 11-est Vassell erősen középre rúgta, s a labda kivágódott van der Sar térdéről!
Az utolsó percekben az MU már csak az időhúzásra ügyelt, míg a City erejéből már nem futotta újabb helyzetre. Így a lefújás pillanatában boldogan ünnepelhettek a „vörös ördögök”, hiszen karnyújtásnyira kerültek a 16. bajnoki címhez.
A találkozó sorsdöntőnek ígérkezett, hiszen a címvédő Chelsea csak akkor tarthatta életben bajnoki reményeit, ha legyőzi az Arsenalt az Emirates Stadionban. A hazaiakat azonban fűtötte a presztízs, így mindenki hatalmas csatát várt a londoni derbitől.
A rangadó első negyedórája mezőnyjátékot hozott, egyik kapu előtt sem alakult ki nagy helyzet, de várható volt, előbb-utóbb változik a helyzet. A két együttes tagjai igyekeztek, de a sok pontatlanság miatt sorozatban akadtak el a támadások.
A 33. percben végre ziccert láthatott a közönség, de egy kapu előtti kavarodás végén J. Cole középre adására senki sem érkezett. Három perccel később Adebayor lőtt 16 méterről, de próbálkozása középre tartott, így Cech testéről kipattant a labda.
A 42. percben egy hosszan előreívelt labdára Boulahrouz hibája miatt lecsapott Baptista, s a holland védő a 16-oson belül akasztotta a támadót. A játékvezető kiállította a holland játékost, a 11-est pedig Gilberto Silva magabiztosan a bal alsó sarokba rúgta.
A 48. percben növelhette volna előnyét a hazai gárda, de Adebayor lövése elszállt a kapu előtt. Ezután kiegyenlített lett a mérkőzés, a gól- és emberhátrányban lévő Chelsea próbált eljutni a rivális kapujához, többször siker is koronázta a kísérleteket, de helyzet nélkül.
A játékrész közepétől egyértelműen a hazaiak irányították a mérkőzést, szinte folyamatosan támadtak, de a végén mindig elrontották a kínálkozó lehetőségeket.
Ez megbosszulta magát, mert a 70. percben egyenlített a Chelsea: Wright-Phillips jobb oldali beadására Essien érkezett, s 5 méterről a jobb alsó sarokba bólintott. Ez az eredmény azonban még mindig a listavezető Manchester Unitednek kedvezett, lévén a „kékek” kizárólag győzelemmel tarthatták életben bajnoki reményeiket.
A 86. percben Lampard 24 méteres bombáját Lehmann ütötte ki a jobb alsó saroknál.
A 91. percben Hleb éles szögből lőtt, Cech parádésan mentett, majd Kalou 13 méteres bombája került Lehmannról a keresztléc fölé. Őrületes izgalmak zárult az összecsapás, a végén Ebou is nagy helyzetet hagyott ki. Így a lefújás pillanatában a Manchester United stábja és hatalmas szurkolótábora lehetett a legboldogabb, visszakerült az Old Traffordra a bajnoki cím!
Még be sem melegedtek igazán a csapatok, amikor Dimitar Berbatov egy előrevágott labdából csodát művelt.
Előbb leheletfinom bokamozdulattal nyúlt a labdához, amelynek iránya csak centiket változott. Ez viszont elég volt ahhoz, hogy védője ne tudjon játékba avatkozni, sőt, a fordulás miatt máris lépéshátrányba kerüljön a támadóval szemben.
Berbatov aztán a versenyfutást is megnyerte, így a tizenhatoson belülre érve kényelmesen megnézte magának a hosszú, bal alsó sarkot, ahová lapos lövését helyezte.
A hazaiak nem mozgósítottak túl nagy erőket az egyenlítésért, így a 28. percig kellett várni az első ígéretes lehetőségükre, de parázs helyzetben mentettek a vendégvédők.
Kedvet kaptak a vendéglátók, akik a 37., majd a 42. percben újabb egyenlítési lehetőségeket hagytak ki. Előbb Song fejelt a kapu mellé egy nagyszerű beadást, még nagyszerűbb helyzetben, majd Bent léphetett ki egy fejjel megcsúsztatott labdával, de 15 méterről a kapufa mellé bombázott.
A második félidő két helyzetecskével indult a vendégek részéről, ám a kezdeményezést átvették a hazaiak, akik mezőnyfölényt is kiharcoltak.
Beszorult nemcsak saját térfelére, hanem olykor saját tizenhatosán belülre is a Spurs, de a Charlton játékosai képtelenek voltak betalálni.
Nem úgy a vendégek, akik a kitámadó hazaiak hibáját kihasználva megduplázták előnyüket a hosszabbítás első percében, eldöntve ezzel a három pont sorsát.
A Charlton 2000 óta volt állandó tagja az élvonalnak, most azonban búcsúzniuk kell. Huszadik vereségüket szenvedték el a bajnokságban, amelyből a hetediket gyűjtötték be otthon.
A Tottenham 16-szor nyert, de csupán csak ötödször idegenben.
37. FORDULÓ (MÁJ. 05.)
- Arsenal-Chelsea 1-1
- Aston Villa-Sheffield United 3-0 (Agbonlahor 26., A. Young 43., Berger 59.)
- Everton-Portsmouth 3-0 (Arteta 59.-11-es, Yobo 61., Naysmith 90.)
- Fulham-Liverpool 1-0 (Dempsey 70.)
- Manchester City-Manchester United 0-1 (C. Ronaldo 33. - 11-esből)
- Newcastle-Blackburn 0-2 (McCarthy 14., Roberts 73.)
- Reading-Watford 0-2 (Shittu 60., King 85.)
- West Ham-Bolton 3-1 (Tevez 10., 22., Noble 35. ill. Speed 67.)
- Wigan-Middlesbrough 0-1 (Viduka 29.)
- Charlton-Tottenham 0-2 (Berbatov 7., Defoe 90+1.)