|
|
A huhogókat is el kellene csendesíteni
NS-ÚFC. 2007.05.17. 19:25
Lapszemle: Nemzeti Sport – Hiába van a Szusza Ferenc Stadionban modern beléptetőrendszer, csak a drukkereket tudja megszámolni...
Az Újpest nem kíván fellebbezni az MLSZ klubra kirótt, rasszista szurkolói megnyilvánulások miatti pontlevonása ellen
Szurkolói miatt bűnhődött az Újpest, hiszen a lila-fehér klubtól három pontot levont az MLSZ a drukkerek Debrecen elleni rasszista megnyilvánulásai miatt.
| Három pontot vont le az Újpesttől az MLSZ fegyelmi bizottsága, mert a lila-fehérek drukkerei a Debrecen elleni mérkőzésen huhogtak, amikor a vendégek színes bőrű játékosa labdához ért. Az ítélet ellen az Újpest nem fellebbez, ugyanakkor nehéz helyzetben van, hiszen szinte lehetetlen kiszűrni a huligánokat. Az elmúlt években több botrányos újpesti mérkőzés volt, ezek felidézésével vizsgáljuk a klub lehetőségeit.
Az elmúlt években az Újpest azon klubok egyike volt, amelyet többször is megbüntettek nézőtéri rendzavarás miatt. 2000 márciusában volt az első igazán nagy ügy, amikor az Újpest–Dunaferr meccs szakadt félbe, mert a szurkolók köveket dobáltak a pályára. Alig másfél hónappal később, a Szőnyi úton – a Megyeri úti stadion betiltása miatt játszott akkor ott az Újpest – a Honvéd drukkereivel verekedtek össze a lila fanatikusok, s két bajnokit zárt kapuk mögött játszott a csapat.
Ezt követően viszonylagos csönd következett, ami talán többek között annak is köszönhető, hogy a Megyeri úti stadiont felújították.
A ma már Szusza Ferenc nevét viselő arénát szinte teljesen átalakították, és 2002-ben adták át a szurkolóknak. A fedett, csak ülőhelyekkel ellátott létesítményben majdnem minden megtalálható, amit a modern kor megkövetel. A rendőrség külön szobából figyelheti a szurkolókat, akiket folyamatosan kamera ellenőriz, és gyakorlatilag igazolványkép minőségű felvételeket tud készíteni minden jelenlévőről.
Ebben az arénában beléptetőrendszer is működik, ám ez egyelőre önmagában kevés ahhoz, hogy kiszűrje a renitenseket. A szerkezet jelenleg csak arra jó, hogy megszámolja, hány szurkoló érkezik a találkozóra. Ennek oka, hogy a rendszernek jelentős műszaki háttérkövetelménye van, amely Magyarországon egyelőre elérhetetlen. A beléptetésnek az lenne a lényege, hogy csak az azonosítóval rendelkező drukker vehet magának jegyet, vagy éppen bérletet, így a képe és a belépője alapján könnyen felismerhető, s ha éppen valami törvénybe ütköző cselekedetet követ el, könnyű beazonosítani és megbüntetni. Akit valamilyen szabálysértésen érnek a stadionban, a neve nem kerülhet be a rendszerbe, így nem vehet jegyet, és értelemszerűen nem lehet ott a meccseken.
Egy évvel ezelőtt a bírót pofozgatták
Hiába azonban a Megyeri úti stadion – hazai viszonylatban – páratlan felszereltsége, egy évvel ezelőtt ismét baj történt.
Az MTK vendégjátéka után a szurkolók közül néhányan bemásztak a pályára, meglökték és megütötték Bede Ferenc játékvezetőt, valamint megkergették a vendégek futballistáit. Akkor is könnyedén azonosították a renitenseket, az Újpest feljelentést is tett, a klub vezetői pedig bejelentették, hogy végleg kitiltják a stadionból a botrány okozóit. A rendőrségi eljárás elkezdődött, hamarosan bírósági tárgyalás lesz, a kergetőző drukkerek azonban azóta is ott vannak minden mérkőzésen, ugyanis az egyesületnek nincs eszköze arra, hogy eltávolítsa őket a nézőtérről.
A Debrecen elleni mérkőzésen történt huhogás után várható volt, hogy az Újpest súlyos büntetést kap, hiszen visszaesőnek minősül. A pontlevonással valójában olcsón megúszta a klub, mert jöhetett volna az újabb stadionbezárás vagy több tízmilliós pénzbüntetés is. A három pont elvétele persze fájó a liláknak, de lényegében nem sokat jelent, hiszen az UEFA-kupa-indulást jelentő második hely megszerzésére már így is kevés esélye volt a csapatnak.
A felvételeken nem látni, ki mit mond
A huhogó, rasszista drukkerekkel minden klub, így az Újpest is tehetetlen. Az már bebizonyosodott, hogy a szurkolók nem vetik ki maguk közül a renitenseket, és addig, amíg az egyesületeknek nincs fejlettebb azonosító rendszerük, nem tudnak mit kezdeni a hasonló jelenségekkel szemben.
„Amikor fizikai erőszak történik egy mérkőzésen, könnyebb azonosítani az elkövetőt, de jelen technikai feltételekkel gyakorlatilag lehetetlen szankcionálni – mondta Dányi Szilárd, az Újpest ügyvezető igazgatója. – A bekiabálásokkal nem lehet mit kezdeni, hiába készül felvétel a szurkolókról, nem lehet megállapítani, ki mit mond. Csak annyit tehetünk, hogy megkérjük a szurkolókat, fejezzék be a tiltott rigmusok skandálását. A rendszer, amely segíthetne, csak álmainkban és Nyugat-Európában létezik. Ennek kiépítése horribilis összeget felemésztő beruházás lenne, ezt egyik klub sem engedheti meg magának, bár a verbális agresszióra ez sem megoldás. Magam abban bízom, hogy a szurkolók megértik, az ilyen cselekedettel nem segítik a klubot, hanem éppen kedvenceiknek ártanak. Ilyen jellegű gondok más klubok szurkolóival is akadnak, de számomra érthetetlenül eddig csak bennünket vettek elő ilyen esetekben.”
Az ügyvezető szavaiban van igazság, ugyanis manapság majd mindegyik meccsen előfordul valamilyen rasszista megnyilvánulás.
Meg kellett volna állítani a mérkőzést
Az MLSZ fegyelmi bizottsága azonban csak akkor kezdeményez eljárást ilyen ügyekben, ha a cselekményről említést tesz a játékvezetői vagy az ellenőri jelentés. „A játékvezető leírásában szerepeltek az események, nem is értettük, hogy a bíró miért nem állította meg a mérkőzést – mondta Rettegi István, az MLSZ fegyelmi bizottságának elnöke. – Az Újpestnek már korábban is volt ilyen ügye, a Honvéd elleni mérkőzésen hasonló események történtek, de az nem volt ilyen súlyos, ezért abból nem lett büntetés. Most nagyon hangos volt a kórus, és a klub visszaesőnek számít, hiszen volt már stadionbezárás és szektorbetiltás is az utóbbi időben. Ki kell szűrni a rendbontókat, szerintem erre minden klubnak megvan a lehetősége. Mi nem lehetünk és nem is leszünk elnézőek az ilyen ügyekben, mindenkivel szemben nagyon szigorúan eljárunk. Az Újpest–Debrecen meccs kapcsán a vendégek háromszázezer forintos pénzbüntetést kaptak, ugyancsak rasszista megnyilvánulások miatt.”
Forrás: Nemzeti Sport
|
|
|
|