Összefoglaló az eddigi felkészítő mérkőzésekről
ÚFC. 2007.07.10. 22:29
Edzőmérkőzés: Újpest FC-Poli Timisoara 1-4 (1-2)
A két csapat a cserékről úgy döntött, hogy játék megszakítása nélkül, folyamatosan hajtják végre. .
Edzőmérkőzés: MLTC-Újpest FC 0-7 (0-5)
A kezdésre több mint ezer néző gyűlt össze a hangulatos mátyásföldi sporttelepen, amelynek öltözőépületét és lelátóját az Újpest FC meghívásával avatta fel ünnepélyes keretek között az MLTC. A rendezvényen képviseltette magát a XVI. Kerület vezetése is.
Edzőmérkőzés: SV Mattersburg-Újpest FC 2-2 (2-2)
Mintegy 50 főnyi újpesti tábor gyűlt össze a találkozó kezdetére.
Austria Magna II-Újpest FC 3-5 (1-2)
Csapatunk fehér mezben, lila nadrágban, és fehér sportszárban futott ki a pályára.
FC Sopron–Újpest FC 1-4 (1-2)
Az edzőmérkőzés ellenére délelőtt rövid átmozgató edzést tartott Urbányi István az Újpest FC játékosai részére, majd közös ebéd következett a Csülök Vendéglőben, amely után útnak indult a csapat Sopronba.
Újpest FC–Poli Timisoara 1-4 (1-2) Nemzetközi felkészülési mérkőzés Karcag, 250 néző. Jv.: Veiser (Székely, Lengyel)
Újpest FC: Williams – Risztics, Vermes, Vaskó, Kiss Z. – Risztanovics, Habi, Theobald (Sándor Gy. - a 37. percben), Hullám – Kisznyér, Mészáros Játszott még: Vadon (kapus), Böjte, Freud, Nagy O. Poli Timisoara: Popa – Stancu, McKain, Canu, Dancia – Abiodun, Alexa, Torje, Aliuta – Ganea, Cristea Játszott még: Pantilimon (kapus), Apatrei, Bucur, Plesan, Radoi, Srhoj, Omodneumbe, Izvoran Gólszerző: Torje (31., 88.), Kisznyér (32.), Cristea (34.), Bucur (57.) Sárga lap: Risztanovics (70.) Szöglet: 3:7 (1:5)
I. félidő:
1. perc: A temesváriak kezdték a mérkőzést. 6. perc: Bal oldali temesvári beadás után Ganea fejelt kapura, a labda egyik védőnk fejéről a felső kapufára pattant, majd elhagyta a játékteret. 12. perc: Mezőnyjáték dominált az elmúlt percekben, mindeddig komoly gólhelyzet nem adódott egyik kapu előtt sem. 20. perc: Torje kapott remek kiugratást a balösszekötő helyén, de Williams ragyogó ütemben kimozdulva kapujából összeszedte a labdát. 26. perc: Veszélyes jobb oldali szabadrugás után a hosszún beinduló Torje lőtt kapunk oldalhálójába. 31. perc: Bal oldalon veszítettük el a labdát, majd egy lapos beadást követően egyik védőnk lábáról Torje elé pattant a labda, aki 5 méterről hálónkba passzolt. (0-1) 32. perc: A középkezdést követően Kisznyér kapott remek indítást Hullámtól, kilépett a védők kövül és 14 méterről, elegánsan a temesvári kapuba lőtte egyenlítő találatunkat. (1-1) 33. perc: Cristea a bal összekötő helyéről, 10 méterről bombázott kapunkra, de Williams bravúrral kiütőtte a labdát. 34. perc: Egy kavarodás után újból Cristea került helyzetbe, elfektette kapusunkat, majd a labdát kapunkba emelte. (1-2) 37. perc: Egy összecsapás után a térdét fájlaló Theobaldot Sándor Gy. váltotta. 40. perc: Ganea 15 méterről laposan lőtt kapura, de Williams magabiztosan hárította a lövést. 45. perc: Torje kapott nagyszerű kiugratást, de lapos lövését Williams remek ütemű kivetődésével védeni tudta. Vége a félidőnek.
A szünetben:
II. félidő:
46. perc: Az Újpest kezdte a második félidőt. 53. perc: Apatrei lapos, erős lövését kellett hárítania Williamsnek. 57. perc: Egy bal oldali beadás után Bucur mindenkit megelőzve, 6 méterről fejelt kapunk jobb oldalába. (1-3) 68. perc: Nagy küzdelem folyt a pályán, temesvári fölényben. Mindkét együttes folyamatosan cserélte játékosait. 70. perc: Risztanovics kapott sárga lapos figyelmeztetést. 74. perc: Risztanovics verekedte le magát az alapvonalig, majd a középen érkező Kisznyér elé ívelt, aki nem tudott erőt belevinni fejesébe, a román kapus pedig lehúzta a labdát. 88. perc: Jobb oldali támadás után az egyik román csatár az ötös sarkáról lőhetett kapura, Vadon azonban bravúrral védte a lövést. A kiütött labdát Torje fülelte le, aki a jobb alsó sarokba helyezett. (1-4) 89. perc: Sándor Gy. bombázott 25 méterről, a lövést azonban hárította a román hálóőr. Vége a mérkőzésnek!
A mérkőzés első negyed órája, amolyan tapogatózó játékkal telt el, majd romániai klub átvette a kezdeményezést, Williams két bravúrral is jelezte, hogy nem véletlenül válogatott kapus. A 31. percben aztán már ő sem tudott segíteni, egy szép centerezés után megszerezték a vezetést a temesváriak. A középkezdésnél Vaskó Tamás csapatkapitányhoz méltóan kissé leteremtette és még keményebb játékot kért az elől lévőktől, amely úgy látszik hatott, mert fél perc se telt el és Hullám Attila szép kiugratása után Kisznyér Ádám egyenlített. Sajnos az újabb „vendég” gól sem késett sokat, próbajátékon lévő kapusunk kiszolgáltatatott helyzetbe került.
A második játékrészre főleg a csapat jobb oldala – Nagy Olivér beállása után – lett aktív, ám igazán veszélyes helyzetet nem nagyon sikerült kialakítani, sőt a vendégek újabb góllal eldöntötték a meccset. A végén már mindkét csapat sokat cserélt, az amúgy sem megszokott összeállításában pályára lépő csapatunk még felforgatottabb állománnyal újabb gólt kapott. A mérkőzés hajrájában Vaskó Tamás is kisebb sérülést szenvedett, felszakadt a szemhéja, így le kellett cserélni. Densill Theobald a jövő héten várhatóan néhány napig nem vehet részt az edzéseken.
MLTC–Újpest FC 0-7 (0-5) Felkészülési mérkőzés Bökényföldi út, 1200 néző.
Újpest FC, 1. félidő: Balajcza – Regedei, Vermes, Vaskó, Sadjo – Kvon, Habi, Foxi, Radulovics – Rajczi, Roiha Újpest FC, 2. félidő: Williams – Kiss Z., Dvorschák, Böjte, Füzi – Kvon, Korcsmár, Gulyás, Nagy O. – Tisza, Kovács Z. Gólszerző: Rajczi (3), Foxi (2), Tisza (11-esből), Korcsmár
Csapatunkban Sándor György lábujj-sérülése, Densill Theobald térdszalag-sérülése és Mészáros Márk csonthártya-gyulladás miatt nem léphetett pályára.
I. félidő:
A mérkőzés kezdőrúgását a magyar labdarúgás legendás játékosa, Buzánszky Jenő végezte el. 8. perc: Radulovic ívelt be szögletett jobb oldalról, a labda Vaskó fejese után Rajczi elé került, aki a hálóba fejelt (0-1) 17. perc: Roiha indítása nyomán a hazaiak kapusa fejjel tisztázott, mert kimozdult a büntetőterületről. A labda Foxi elé pattant, aki 40 méterről ívelt kapura. A látványos gól elmaradt, mert a labda a felső lécről pattant vissza a mezőnybe… 18. perc: Rajczi balról, az alapvonal közeléből lőtt kapura, a labda a hazaiak hálóőréről pattant a hálóba (0-2) 25. perc: Habi indítása nyomán Rajczi lépett ki a védők közül, majd 12 méterről higgadtan a jobb alsó sarokba helyezett (0-3) 33 perc: Kvon húzta meg a jobb szélen, majd laposan középre lőtt Roiha elé, aki átlépte a labdát és az ott érkező Foxi 14 méterről a bal sarokba csavart (0-4) 41. perc: Rajczi ívelte középre a labdát Foxinak, aki mellel átvette a labdát, betört a 16-oson belülre és a kapus fölött a hálóba emelt (0-5)
A szünetben: Az Újpest FC „sort” cserélt, míg a hazaiak néhány cserével frissítették csapatukat. Az Újpest FC-ben pályára lépett a 18 éves középső védő, Dvorschák Gábor is.
II. félidő: 47. perc: Egy szögletet követő kavarodás után Kiss Z. elé került a labda, aki 6-7 méterről a kapu fölé bombázott 73. perc: Kovács Z. beadására Kvon érkezett középen, fejesét a kapus nagy bravúrral szögletre tolta 74. perc: Egy bal oldali beadás után Kovács Z. centiméterekkel fejelt a kapu mellé 78. perc: Füzi beadásába az egyikhazai védő kézzel ért bele a 16-oson belül. A büntetőt Tisza higgadtan értékesítette a kapu közepébe (0-6) 80. perc: Tisza bal oldali beadására Korcsmár érkezett a legjobb ütemben, és a kapust megelőzve hálóba fejelt (0-7)
Jó hangulatú mérkőzést játszott az MLTC ellen az Újpest FC, s a barátságos mérkőzés igazán méltó volt az esemény rangjához, hiszen manapság egyre kevesebb sportklub mondhatja el magáról, hogy nemcsak felújítani, hanem fejleszteni is tudja a létesítményét. Az első félidőben általános közönségsikert aratott a csapat, látványos akciókat és szép gólokat láthatott a publikum. Az események felsorolása során csak a találatokat, illetve a kiemelkedő helyzeteket említettük meg, de szerencsére elmondhatjuk: rengeteg szép momentum gazdagította a mérkőzést. A hazai csapat igen lelkesen és szervezetten küzdött – látszott, összeszokott társaságról van szó –, de ahogy ilyen különbségnél illik, az Újpest FC nemcsak magabiztosan nyert, hanem ki is szolgálta a szép számú nézősereget.
SV Mattersburg–Újpest FC 2–2 (2-2) Nemzetközi felkészülési mérkőzés Hirm, 800 néző. Jv.: Fritz Stuchlik
SV Mattersburg: Borenitsch – Csizmadia, Pöllhuber, Sedloski, Fuchs – Atan, Kovrig, Kühbauer, Mörz – Jancker, Wagner Játszott még: Almer (kapus), Mravac, Schmidt, Malic, Pauschenwein, Lindner, Bürger, Mansberger, Kauten Újpest FC: Balajcza – Regedei, Vaskó, Vermes, Sadjo – Sándor (Habi, 73.), Radulovics – Li Do Kvon (Nagy O., 61.), Foxi (Kovács, 81.), Roiha (Tisza, 46.) – Rajczi (Vanczák, 67.)
Gólszerző: Mörz (6. – 11-esből), Jancker (19.), illetve Rajczi (17., 43. – utóbbit 11-esből) Sárga lap: Kovrig (14.), Schmidt (64.) ill. Sándor (44.), Vaskó (79.) Szöglet: 7:6 (4:2)
A mérkőzés előtt:
Az Újpest FC csapatából egyedül Pető nem játszik majd, aki hétfőn kezdte el az edzéseket, ezért a mérkőzés előtt külön foglalkozást tartott számára Filkor Attila erőnléti edző.
I. félidő:
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. 3. perc: Rajczi kapott jó indítást a jobbösszekötő helyén, a 16-os vonalától átívelt Roiha elé, aki átvette a labdát, majd 1 m-rel a kapu fölé csavart. 5. perc: A kapunktól 23 m-re jutott szabadrúgáshoz a Mattersburg. A labdát Fuchs a jobb felső sarokra csavarta, Balajcza magabiztosan védett. 6. perc: Jancker esett el a 16-oson belül, a játékvezető büntetőt ítélt, Balajcza azonban bravúrral kiütötte Mörz bal alsó sarokra tartó lövését. A bíró azonban megismételtette a rúgást, amelyet Mörz a bal alsó sarokba gurított. (1-0) 12. perc: Jancker jutott lövési lehetőséghez a z ötös sarkánál, és jobbal a jobb kapufa mellé lőtt. 14. perc: Kovrig kapott sárga lapot, mert "beleszállt" Foxiba. 15. perc: Foxi jutott lövési lehetőséghez az osztrák kaputól 20 m-re, az erős lövést Borenich magabiztosan védte. 17. perc: Rajczi támadta le a büntetőterületen belül az osztrák kapust, aki előre akarta rúgni a labdát, de Rajczi lábát találta telibe, ahonnan a hálóba gurult. (1-1) 19. perc: Egy szöglet utáni kavarodást követően Jancker elé pattant a labda, aki 4 m-ről a hálóba kotorta a játékszert. (2-1) 22. perc: Foxi indította remekül a bal oldalon felfutó Sadjot, akinek félmagasan belőtt labdájára Roiha érkezett, és közelről a kapusba vágta a labdát, amelyet Borenitsch bravúrral meg is fogott. 27. perc: Foxit rúgták fel az osztrák kaputól 23 m-re, a szabadrúgásból Regedei a sorfalat találta el. 29. perc: Radulovics passzolta vissza a labdát a felfutó Regedeinek, aki a jobbösszekötő helyéről, 25 m-ről bombázott kapura, a labda mintegy fél méterrel kerülte el a hazai kaput. 39. perc: Foxi szöglettel felérő szabadrúgást végezhetett el a bal oldalról. A labdát ravasz módon a léc alá csavarta, de a meglepett kapus bravúrral szögletre ütötte. 40. perc: A szöglet után Foxi elé pattant a labda, aki 11 m-ről kapu fölé bombázott. 41. perc: A játékvezető Urbányi István vezetőedzőt és Lejkó Dezső csapatorvost is elküldte a csapat kispadjáról (vélhetően reklamálás miatt). 43. perc: Foxi játszotta magát tisztára a középpályán, majd Rajczit indította, aki ziccerben vezethette a labdát, de a büntetőterületen belülre érve hátulról felllökték. A büntetőt Rajczi hajtotta végre, és a jobb alsó sarokba helyezett. (2-2) 44. perc: Sándor kapott sárga lapot a sorfal szélső tagjaként, miután a játékvezető szerint játékosaink nem álltak elegendő távolságra a labdától.
Vége az első félidőnek.
A szünetben:
Urbányi István vezetőedző Roiha helyett Tiszát küldte pályára.
II. félidő:
52. perc: Enyhe Mattersburgi fölénnyel, de helyzet nélkül teltek a második félidő eddigi percei. 55. perc: Foxi visszahúzása miatt szabadrúgáshoz jutottunk az osztrák kaputól 30 m-re, Tisza állt a labda mögé, és 1 m-rel a kapu fölé bombázott. 56. perc: Egy oldalszabadrúgás után nagy kavarodás alakult ki a kapunk előtt, de védőink az ötös vonalán felszabadítottak a támadók elől. 62. perc: Radulovics vezethette 40 m-t a labdát, kényszerítőzött Foxival, majd 16 m-ről laposan a kapus kezébe lőtt. 63. perc: Jancker hozta lövőhelyzetbe Mörz-t, aki 13 m-ről nagy helyzetben fölé lőtt. 64. perc: Schmidt kapott sárga lapot Foxi visszahúzásáért. 67. perc: Egy gyors kontra végén Mörz adta be a labdát jobbról, középen érkezett Schmidt, és ziccerhelyzerben 5 m-ről fejelhetett. Balajcza óriási bravúrral kitolta a labdát a léc alól. 72. perc: Tisza újra 30 m-ről vállalta el a szabadrúgást, majdnem ugyanarról a helyről, mint előbb. Bombája ezúttal kaput talált, és a labda a kapus kezéből kiperdülve a léc fölött centiméterekkel hagyta el a játékteret. 74. perc: Tisza szöglete nyomán Foxi elé került a labda, aki 2 m-ről a kapu fölé pörgetett. 75. perc: Tisza a labdát néhány métert vezetve lövésre szánta el magát, és a 16-os vonaláról fél m-rel a kapu fölé lőtt. 78. perc: Tisza szólója után Foxi elé került a labda, aki 10 m-ről ziccerhelyzetben a kapusba lőtt. 79. perc: Vaskó kapott sárga lapot kezezésért. 82. perc: Schmidt lapos beadása után Jancker 4 m-ről pörgetett a jobb alsó sarok mellé. 83. perc: Atan úgy vette át a labdát, hogy az Sadjo vállára pattant. A játékvezető általános derültségre 11-est ítélt. A büntetőt azonban Mörz 2 m-rel a kapu fölé rúgta. 86. perc: Nagy O. bedobása után Tisza került ziccerhelyzetbe: 10 m-ről lőhetett kapura, de a hálóőr bravúrral védett. 87. perc: Radulovics ívelt be szabadrúgást, a legjobb ütemben Vermes robbant be a kapu elé, de néhány centivel lemaradt a labdáról.
Vége a mérkőzésnek!
Egy átlag magyar NB I-es mérkőzés iramánál sokkal pörgősebb és gyorsabb első félidőt játszott az Újpest FC a Mattersburg ellen. A gólgazdag és fordulatos játékrészben csapatunk egyre jobb teljesítményt nyújtott és kerekedett felül – legalábbis játékban – az osztrák bajnokság bronzérmesén. Bár az első gólunk a szerencse számlájára írható, az viszont tény, hogy a 20. perctől kezdve a mi együttesünk vezette a veszélyesebb támadásokat. A döntetlen a teljes 45 percet figyelembe véve ugyanakkor reális eredmény.
A második játékrészt a Mattersburg kezdte aktívabban, csapatunk játékában ekkor több volt a pontatlanság. A félidő közepéig a Mattersburg előtt adódtak nagyobb helyzetek, de igazán gólveszélyt egyik sem jelentett. Támadójátékunk ekkor visszafogottabb volt, így a labdákat sem tudtuk elöl megtartani. Az utolsó negyedórában azonban a cserékkel felfrissült a csapatunk, ekkor már újra az Újpest FC játszott gólveszélyesebben és kezdeményezőbben. Hiába a játékvezető jóindulata a Mattersburg felé, az osztrák csapat nem tudott gólt rúgni, ugyanakkor kis szerencsével Urbányi István legénysége háromszor is a hálóba találhatott volna.
Austria Magna II–Újpest FC 3-5 (1-2) Nemzetközi felkészülési mérkőzés Bécs, Franz Horr Stadion, 800 néző. Jv.: Klement (Ruiss, Lederer)
Austria Magna II: U. Siebenhandl – Pomper, Weiss, Ulmer, Leovac – Bichelhuber, Dimic, Suchard, Vuran – Unverdorben, Netzer Játszott még: J. Siebenhandl (kapus), Hummel, Jandrisevits, Salamon, Tadic, Hasselberger, Gorgon Újpest FC: Balajcza (Vadon, 46.) – Regedei (Radulovics, 46.), Böjte, Vaskó (Pető, 46.), Vanczák – Korcsmár (Kovács, 46.), Sándor (Sadjo, 60.) – Li Do Kvon (Kiss Z., 46.), Foxi (Rajczi, 46.), Nagy O. (Roiha, 46.) – Tisza (Vermes, 77.)
Gólszerző: Dimic (28.), Unverdorben (52. – 11-esből, 57.) illetve Nagy O. (14.), Foxi (21.), Kovács (70.), Roiha (77.), Sadjo (89. – 11-esből) Sárga lap: - Piros lap: - Szöglet: 10:2 (6:1)
I. félidő:
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. 1. perc: Gyorsan szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat 21 m-re a kapunktól, a labdát Unverdorben lőtte kapura, és a lövés 1 m-rel kerülte el a bal felső sarkot. 7. perc: Netzer baloldali beadása után Böjte tisztázott szögletre. 14. perc: Sándor remekül indította Foxit, aki ziccerben léphetett ki, de hosszan szöktette magát, és Siebenhandl kicsúszva mentett. 15. perc: Ezúttal Foxi adott remek labdát, amelyre kimozdult az osztrák kapus, de felszabadító lövésével egyik védőtársát találta telibe, akiről Nagy O. elé pattant a labda, és középpályásunknak 10 m-ről csak az üres kapuba kellett gurítania. (0-1) 21. perc: A védők közül kilépő Foxi hosszan tolta meg a labdát a kapus mellett, amelyre Tisza robbant rá, majd középre gurított, ahol érkezett Foxi és a hálóba passzolt. (0-2) 26. perc: Korcsmár löbbölte be a labdát Foxinak, aki átemelte a játékszert a kifutó kapuson, de egy visszaérkező védő felszabadított. 27. perc: A baloldalról Tisza végezhetett el szabadrúgást, jobblábas bombáját az osztrák kapus bravúrral hárította. 28. perc: Vuran tört előre a baloldalon, középre gurítását Dimic 10 m-ről Balajcza mellett a hálóba helyezte. (1-2) 30. perc: Tisza kapott remek indítást, betört a 16-oson belülre, de egy lövőcsel után fél méterrel a kapu fölé ívelt. 37. perc: Netzer lövése megpattant Sándoron megtornáztatva Balajczát, de csak szöglet lett az akció vége. 39. perc: Dimic 20 m-es szabadrúgását Balajcza szögletre ütötte. 42. perc: Li Do Kvon kapott remek indítást Tiszától, a jobb oldalról laposan középre gurított Foxi elé, aki ziccerben érkezett, de a nagy lendülettől rálépett a labdára, majd az ismétlésből megpróbálta átemelni a kapuson, aki azonban lehúzta a labdát. 43. perc: Tisza hozta magát lövőhelyzetbe, 16 m-es bombáját az osztrák kapus csak lábbal tudta hárítani. Vége a félidőnek!
A szünetben:
Urbányi István több cserét is végrehajtott, a második félidő alapfelállása a következő lett: Vadon – Kiss Z., Böjte, Vanczák, Radulovics – Tisza, Sándor, Pető, Roiha – Rajczi, Kovács Z.
II. félidő:
46. perc: Elkezdődött a második félidő. 49. perc: Radulovics sarokkal hozta lövőhelyzetbe Roihát, aki bal oldalról befelé mozdulva 18 m-ről óriási kapufát lőtt. 52. perc: Pető teljesen szabályosan ütközött a büntetőterületen belül az egyik osztrák támadóval, amiért a játékvezető - általános nézőtéri derültséget kiváltva - büntetőt ítélt. A 11-est Unverdorben a jobb alsó sarokba lőtte. (2-2) 54. perc: Szabadrúgáshoz jutottunk az osztrák kaputól 19 m-re, Radulovics remek lövése a bal kapufáról pattant vissza a mezőnybe. 57. perc: A kapunktól 17 m-re Unverdorben elé került a labda, akit nem zavart senki, így szabadon lőhetett, és jobbal a jobb felső sarokba csavart. (3-2) 69. perc: A mérkőzés előző 10 perce hajtós mezőnymunkával, azonban helyzet nélkül telt. 70. perc: Vanczák ívelt a bal oldalon felfutó Sadjo felé, aki nagy erővel középre fejelte a labdát, ahol érkezett Kovács és az egyik védő szorításában ballal, a kapus lába között a hálóba gurított. (3-3) 74. perc: Rajczi folyamatosan reklamált, csatárunk ugyanis azt sérelmezte, hogy az egyik osztrák hátvéd térddel terítette le a büntetőterületen belül, de a játékvezető még szabálytalanságot sem látott. Ezért Urbányi István jobbnak látta lehívni a pályáról a csatárt. Tíz emberrel folytattuk a mérkőzést. 77. perc: Kiss Z. végzett el gyorsan egy szabadrúgást a saját térfelünkről, a 40 m-es indításra Roiha mozdult a leggyorsabban, és a meglepett kapus fölött a hálóba helyezett. (3-4) 89. perc: Kovács kapott jó labdát Kiss Z.-tól, aki egy visszacsel után lőhetett volna, de egy védő buktatta, a büntetőt Sadjo a jobb felső sarokba rúgta. (3-5) Vége a mérkőzésnek!
Kissé tompán kezdte csapatunk a mérkőzést, az első tíz percben több pontatlanság jellemezte a labdakihozatalunkat és a támadójátékot, amikor azonban rendeztük a sorokat azonnal átvettük a mérkőzés irányítását. Sőt hat perc alatt két gólt is szereztünk, emellett sorra dolgoztuk ki a helyzeteket. Tetszetősebben és ötletesebben játszott a csapatunk, de ezt az Austria Wien fiataljai nem hagyták annyiban, agresszíven védekeztek, és keményen letámadták védőinket.
A második félidőt elméletileg négy csatárral kezdtük, gyakorlatban azonban Tisza és Roiha is visszahúzódott a középpályások vonalába. Hiába a támadó felállás, amíg mi csak kapufákig jutottunk, addig a gólokat az Austria Wien szerezte, igaz az egyikhez nevetséges játékvezetői közreműködés is kellett. Lassan álltunk fel a hátrányból, ám egy szép akció után, valamint egy remek helyzetfelismerésnek köszönhetően sikerült átvenni a vezetést. A második játékrész kevesebb helyzetet és látványos elemet hozott, viszont annál nagyobb küzdelmet láthatott a pár száz szurkoló.
Összességében egy kemény, hajtós, motivált csapatot győzött le ma az Újpest – a rövid edzőtábor minden terhelésével a lábakban. Az Újpest FC a vasárnapi szabadnap után hétfőtől Újpesten folytatja a felkészülést.
FC Sopron–Újpest FC 1-4 (1-2) Felkészülési mérkőzés Sopron, Városi Stadion, edzőpálya, 800 néző.
FC Sopron: Deli – Farkas, Sifter, Glusztus, Rajnai – Pintér, Fehér, Gyömbér, Zana – Dancs, Sira Játszott még: Vass, Viura, Tuturas, Petrescu, Freud, Hullám, Csontos, Pálinkás, Fekete Újpest FC: Balajcza (Vadon, 68.) – Regedei (Roiha, 46.), Vaskó (Böjte, 56.), Vermes (Pető, 56.), Vanczák (Kiss Z., 68.) – Tisza (Nagy O., 61.), Sándor (Korcsmár, 68.), Radulovic (Mészáros, 68.), Sadjo (Füzi, 61.) – Foxi (Li Do Kvon, 61.), Rajczi (Kovács, 56.)
Gólszerző: Foxi (20.), Rajczi (28.), Zana (42.), Roiha (51.), Kovács (65.) Sárga lap: Petrescu (89.) Piros lap: - Szöglet: 5-7 (3-3)
A mérkőzés előtt:
Nem tartott a csapattal Ronald Habi, aki - bár hétfőn teljes értékű edzésmunkát végzett -, még érzi a múlt héten, az ausztriai edzőtáborban szerzett kisebb sérülését, ezért Urbányi István ma semmiképpen sem akarta kockáztatni, így a középpályás biztosan nem lépett volna pályára.
A mérkőzés 10 perces késéssel kezdődött.
I. félidő:
1. perc: Az Újpest FC kezdte a mérkőzést. A középkezdésünk után rögtön szöglethez jutottunk, amelyet követően a kipattanó labda Foxi elé került, akinek ívelése a felső lécről a mezőnybe pattant vissza. 5. perc: Egy soproni indítás nyomán, Balajczának kellett kimozdulnia a tizenhatoson kívülre: Kapusunk bravúros mozdulattal, fejjel tisztázott. 8. perc: Gyömbér léc alá tartó lövését védte látványosan Balajcza. 15. perc: Tiszát buktatták a soproni tizenhatos előtt. A veszélyes helyről járó szabadrúgást csatárunk a sorfalba lőtte. 16. perc: Soproni szöglet után Fehér elé pattant a labda, akinek lapos erős lövését kapusunk magabiztosan védte. 18. perc: Sándor került lövőhelyzetbe a kaputól 25 méterre, bombája egy méterrel célt tévesztett. 20. perc: Vaskó indította a bal oldalon Vanczákot, aki laposan középre passzolt Foxihoz, csatárunk pedig 14 méterről a kapus mellett a hálóba helyezett (0-1). 22. perc: Egy bal oldali soproni szabadrúgás után Sifter érkezett jó ütemben a labdára, fejese alig kerülte el a kapunk bal oldalát. 28. perc: Radulovics szerzett labdát az ellenfél támadó harmadában, a labda Rajczihoz került, aki tizennégy méterről kíméletlenül a jobb felső sarokba csavart (0-2). 31. perc: Baloldali szögletünk után ezúttal is Foxi elé került a labda, aki 16 méterről csak centikkel vétette el a bal alsó sarkot. 35. perc: Pintér lőhetett szabadrúgást 25 méterről, ám erős lövése Balajcza ölében halt el. 38. perc: Tisza végzett el szabadrúgást 35 méterről, szitáló labdáját Deli üggyel-bajjal hárította. 42. perc: Egy előreívelés után Gyömbér fejelte vissza a labdát Zana felé, aki 15 méterről laposan a jobb alsó sarokba lőtt (1-2). 44. perc: Tisza lőhetett 20 méterről, de kapufa mellé tartó bombáját Deli kapufa mellé ütötte. 45. perc: Sándor hozta magát lövőhelyzetbe, 21 méteres lövése alig kerülte el a kapu bal oldalát.
Vége az első félidőnek!
A szünetben:
Urbányi István vezetőedző egy cserét hajtott végre, Regedei Csaba helyett Paulus Roiha lépett pályára. A jobbhátvéd Vanczák Vilmos, míg a balhátvéd Haman Sadjo lett. Roiha a középpálya bal oldaláról zárkózik fel Rajczi Péter mellé.
II. félidő:
46. perc: Elkezdődött a második félidő. 51. perc: Az első helyzetből született a második játékrészben: Radulovics gurított le egy szabadrúgást Sándor elé, aki nem találta el jól a labdát, lövése nyomán Vaskó elé került a labda, csapatkapitányunk Roiha elé passzolt, aki 7 méterről ballal a jobb alsó sarokba helyezett (1-3). 60. perc: Egy jobboldali soproni szöglet után Vass fejelhetett, és a labda centiméterekkel kerülte el a jobb kapufát. 65. perc: Roiha a indította remek ütemben kilépő Kovácsot, aki maga elé tette a labdát, majd 10 méterről a jobb alsó sarokba helyezett (1-4). 70. perc: A második félidő első felében sokkal inkább küzdelmes játékot láthattunk, az eddigi újpesti mezőnyfölény, pedig egyre jobban erősödik. 72. perc: Kovács Zoltán adott be remekül Roiha elé, a ziccerben érkező finn csatár azonban centiméterekkel lemaradt a labdáról. 75. perc: Roiha vitte be a labdát balról a tizenhatoson belülre, az alapvonal közeléből lőtt, a játékszer azonban kipattant Deliről. Az ismétlésre Kvon érkezett, 8 méteres lövését azonban a soproni kapus hárította. 78. perc: Roiha kapott remek labdát a bal oldalon, befelé cselezett, majd 14 méterről lőtt, a labdát Deli csak kiütni tudta. 81. perc: Kovács kapott remek indítást a jobb oldalon, a felezővonaltól majdnem az alapvonalig vezethette a labdát, majd egy vissza csel után az ötös sarkáról ballal kapura lőtt Deli azonban bravúrral hárított. 82. perc: Freud kapott kitűnő kiugratást, a jobbösszekötő helyéről 8 méterről lőhetett, a labda azonban elkerülte a jobb alsó sarkot. 88. perc: Füzi jobb oldali szögletére a hosszún Kovács Z. érkezett és az oldalhálóba lőtt. 89. perc: Petrescu kapott sárga lapot, mert durván letalpalta Korcsmárt.
Vége a mérkőzésnek!
|