¤Újpesti hírek¤ : Dr. Dányi Szilárd távozik, Sallói István érkezik az Újpest FC-hez |
Dr. Dányi Szilárd távozik, Sallói István érkezik az Újpest FC-hez
ÚFC. 2007.12.03. 21:08
December 3-i hatállyal lemondott dr. Dányi Szilárd, az Újpest FC eddigi ügyvezető igazgatója, aki a következő két hónapban még ügyvivőként tölti be a tisztséget. Klubunk tulajdonosi köre elfogadta az ügyvezető lemondását.
Visszatért az Újpest FC-hez Sallói István. Klubunk új sportigazgatója 2004-ben ügyvezetőként már dolgozott a Szusza Ferenc Stadionban, és most teljesen új kihívások várják.
Dr. Dányi Szilárd: „Az Újpest FC-nél olyan szervezeti átalakítások történnek, amelyek az én eddigi munkakörömet is megváltoztatták volna. Ezeket az elképzeléseket megismerve úgy döntöttem, hogy lemondok ügyvezető igazgatói megbízásomról, amelyet a tulajdonosi kör korrekten elfogadott. Figyelemmel arra, hogy ezeket az új feladatokat teljes szívvel nem tudtam volna csinálni – fél szívvel pedig nincs értelme. A tulajdonosi körrel folytatott megbeszélés alapján abban maradtunk, hogy a következő két hónapban, míg meg nem találják a számukra megfelelő utódomat, ügyvivő ügyvezetőként tevékenykedem tovább a folyamatban lévő ügyek intézése és az utódomnak történő átadás-átvétel lefolytatása végett. A magam részéről köszönöm az Újpest FC tulajdonosi körének azt a lehetőséget, amit kaptam, és köszönöm minden egyes munkatársamnak azt az odaadó és csupa szív munkát, amelyet az irányításom alatt végeztek. ”
Dr. Dányi Szilárd 2005. május 1-től dolgozott az Újpest FC Kft-nél.
Dr. Kovács Péter: „Mindenképpen elhatároztuk, hogy a szezon végétől újra betöltjük a Francois Laureyssen távozásával tavaly megüresedett sportigazgatói posztot. Ennek legfőbb indoka, hogy a világon mindenütt, ahol komoly klubot építenek, a legfontosabb pozíció a sportigazgatóé. Szeretném, ha sportszakmailag előrébb lépnénk, ezért olyan emberre esett a választásom, aki tökéletesen ismeri mind a hazai, mind a nemzetközi labdarúgást, továbbá nyelveket beszél, és kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Úgy gondolom, hogy Sallói István megfelel az elvárásainknak, és vele a szakmai stáb sokat erősödik. Hangsúlyozom, hogy kizárólag sportszakmai feladatokat lát majd el a jövőben, így erőit nem kell napi ügyvezető feladatok ellátásával szétforgácsolnia, ezáltal sokkal több ideje maradt a futballügyekre a hazai és a nemzetközi menedzserekkel való kapcsolattartásra, játékosok igazolására, fiatal tehetségek felkutatására. Részletesen megbeszéltük feladatkörét, annak érdekében, hogy el tudjuk választani az ügyvezetői feladatoktól. ”
Az Újpest FC tulajdonosa az ügyvezető igazgató távozásáról így vélekedik: „Nagyon sajnálom, Dányi Szilárd döntését, személyében az egyik legjobb klubvezető távozott, akinek a pótlása nem lesz egyszerű. Azonban döntését megértettem, azt elfogadva sok sikert kívánok neki, és ezúton is köszönöm munkáját, amelyet az újpesti labdarúgásért végzett. Dányi Szilárd utódjának kiválasztásánál nem sportszakmai szempontok fognak majd vezérelni, ugyanis Újpesten mostantól élesen elkülönítettük a sportszakmát a cégvezetéstől, hanem ízig-vérig profi vezetőt szeretnék alkalmazni, aki gazdasági és marketing téren tudja erősíteni az Újpest FC-t. Addig az időpontig, amíg nem találjuk meg az új ügyvezető igazgatót, az ügyvezetői teendőket én látom el, ezzel is jelezve, hogy cégcsoportunknak mennyire fontos az Újpest FC zavartalan működése.”
Elmondása szerint most csak a futballszakmai kérdésekkel kell foglalkoznia, a fő feladata pedig a megfelelő játékospolitika kialakítása. A fő célja pedig az, hogy az Újpest a következőkben stabilan részvevője legyen valamely nemzetközi kupának.
Sallói István: – Gyakorlatilag teljesen más a klub helyzete most, mint 2004-ben. Akkor válságmenedzselésre kellett berendezkedni, egyik napról a másikra éltünk, és igen nehezen sikerült stabilizálni a klub működését. Kevesen tudják, de akkor csak azon imádkoztunk, hogy német csapatot kapjunk, hiszen a közvetítési jogért a német piac fizetett akkor is a legjobban Európában. A helyzet olyan szinten volt kiélezett, hogy ha akkor nem a Stuttgartot kapjuk, ma nem lett volna hova visszatérnem! Én tudom, hogy az Újpest FC mit köszönhet a jelenlegi tulajdonosoknak, akik óriási adóssággal vették át a klubot, és vállalták, hogy hosszútávon működtetik ezt a klubot. Az elmúlt évek munkájának köszönhetően az Újpest most olyan szintre jutott, hogy tovább kell fejlődnie, ki kell emelkednie a magyar futballból, és boldog vagyok, hogy a szerkezeti változtatások során rám gondoltak a tulajdonosok. Visszatérve a két évvel ezelőtti helyzethez: akkor mindkét munkakört, vagyis az ügyvezető igazgatói és a sportszakmai tisztséget is nekem kellett betöltenem, de a túlélésért folytatott harcban csak ügyvezető lehettem, a sportszakmai feladatok háttérbe szorultak. Akkor bebizonyosodott, hogy ezt a két feladatot nem lehet együttesen ellátni. Amúgy nem szakadtam el teljesen az Újpesttől, hiszen a fiam azóta ebben a klubban futballozik, a mindennapok ide is kötötték a családot. Már csak emiatt is sok időt töltöttem itt, és naprakész vagyok a klub ügyeiből, de diósgyőri ügyvezetőként is sokszor kerültünk munkakapcsolatba az újpesti vezetőkkel.
– Mi az, amire a legbüszkébb az első időszakából?
– Elsősorban arra, hogy az akkori nehéz helyzetben találtunk egy fiatal edzőt, Mészöly Gézát, akit hamar megszerettek Újpesten, és aki azóta elismert szakember lett. Akkor a nyolcadik helyen állt a csapat, csak kétkedő hangot lehetett hallani mindenhonnan, néhány hónappal később azonban tavaszi bajnokként zárhattuk a szezont, és majdnem megszereztük az aranyérmet. Szép időszak volt az a néhány hónap, sokat tanultam, és nagyon fontos állomása volt a pályafutásomnak. Picit azért maradt bennem hiányérzet, de remélem, a bajnoki cím ünneplését rövidesen át fogom élni újpestiként.
– És mi az az, amit másképp csinált volna akkor a mai tapasztalatainak birtokában?
– Azt mindenképpen megtanultam, hogy az Újpest külön kaszt a magyar futballban, elitklub, igényes közönséggel. A játékospolitikát akkor az anyagi helyzet határozta meg, nem volt pénz játékosokra, csak ingyen szerződtethettünk mindenkit, ami néhány esetben a minőség rovására ment. Most viszont már nincs lehetőség kísérletezgetésre, most eredmény kell, amihez topjátékosokra van szükség.
– Melyek a legfontosabb, legsürgősebb feladatai?
– A klub tulajdonosaiban és a szakmai stábban kialakult a vélemény a hogyan továbbról. Nagyjából eldőlt, kire számíthatunk a jövőben, kire nem, illetve, hogy melyik posztokon szükséges az erősítés, de minden csak a két Ligakupa-meccs után dől el véglegesen. Miután az Újpest meccseinek a hetven-nyolcvan százalékát láttam az elmúlt szezonban, nekem is határozott elképzelésem van, hol szükséges az erősítés. Nem fordulhat elő, mint legutóbb, a DVSC ellen, hogy az Újpestnek nincs minőségi cseréje a kispadon. Legalább 15-16 azonos képességű játékos kell ahhoz, hogy a vezetőedző számára megfelelő variálási lehetőség maradjon a csapat kialakítására. Véleményem szerint szélsőjátékosokat mindenképpen kell igazolnunk, de szükség van védőkre is, mert ezen a poszton sok a kényszermegoldás. A támadójáték nem rossz, hiszen most fél év alatt szinte annyi gólt lőtt a csapat, mint az egész tavalyi szezonban, de itt is elkél az erősítés. A legfontosabb feladatom az lesz, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a leghatékonyabban és ne adhoc módon költse el a klub, javaslatot tegyek a játékosok igazolására és ha szükséges, az edző személyére, vagyis döntési helyzetbe kell hoznom a tulajdonosokat. A következő három évben olyan, előrelátó játékospolitikát kell kialakítani és folytatnia az Újpest FC-nek, hogy a költségvetés jelentős részét tudjuk fedezni az eladásokból. Ki kell hangsúlyoznom, hogy Újpesten mostantól élesen elválik egymástól a sportszakmai és az ügyvezető igazgatói munkakör. A fő cél természetesen az, hogy az Újpest stabilan megvesse a lábát a nemzetközi porondon, és ezáltal a legnagyobb magyar klubbá váljon. Ehhez a tulajdonosok minden feltételt biztosítanak a számunkra.
|