– A csapat a negyedik helyen végzett. A nehézségek ellenére 26. fordulóig versenyben volt az első helyért vagy megint lemaradt a bajnoki címről és a nemzetközi kupaindulásról? Melyik megközelítés az igaz? Hogyan értékeli ezt az évet?

– Egyértelmű, hogy mindannyiunk számára óriási csalódást okozott a negyedik hely – ahogyan a szurkolók, úgy a tulajdonosi kör, a vezetők és a szakmai stáb tagjai, illetve a játékosok számára is. Anyagilag is érzékenyen érintette a klubot, hogy nem sikerült az nemzetközi-kupában indulnunk. Sokan azonban az UEFA-kupa-indulást is kudarcnak élték volna meg, hiszen a közvélemény és média a bajnokság előtti kommunikációnkat úgy értelmezte, hogy az aranyérem megszerzése az egyetlen célunk. Elismerem, hogy a bajnokság előtti kommunikációnk nem volt elég körültekintő, nem fogalmaztuk mindenki számára egyértelműen. Természetesen szerettünk volna bajnokságot nyerni, de beismerem, egy kissé túlértékeltük a keret erősségét. Ma már tudjuk, hiba volt nyilvánosságra hozni az átigazolásra fordított összeg nagyságát is, mert ezzel támadási felületet adtunk magunk ellen, annak ellenére, hogy úgy gondoltuk, Magyarországon először olyan dolgokról is tájékoztatjuk a közvéleményt, ami csak Nyugat-Európában szokás. Tanultunk belőle…

– Ön szerint mi volt a kudarc legfontosabb oka?

– Sajnos, sok olyan problémánk volt, amelyeket előre nem láthattunk. Az előre eltervezett, ideális kezdőcsapat egyszer sem tudott pályára lépni. Emlékeztetőül: Vermes Krisztián már a felkészülés utolsó fázisában megsérült, Sadjót műtötték a felkészülés alatt, Dudicsot az első, Foxit a második fordulóban rúgták le, de a szezon folyamán súlyos sérülést szenvedett még Radulovic, Tisza és Korcsmár is. Mindannyian meghatározó emberek, akiknek hiánya alapvetően befolyásolta a játékunkat. Szeretném azt is megjegyezni, hogy alulbecsültük az Urbányi Istvánnal szembeni ellenszenvet is. Azt hittük, ha jönnek az eredmények, akkor a szurkolók félreteszik az előítéleteiket, de sajnos nem ezt történt. Ilyen hangulatban a csapat egyszer sem tudott felszabadultan játszani.

– Ez volt az elsődleges oka az edzőváltásnak?

– Természetesen nem, de ez is szerepet játszott a döntésben, hiszen nehéz úgy játszani és eredményt elérni, hogy az egész stadion a vezetőedző ellen tüntet. Egy csapat számára nagyon fontos a szurkolótábor támogatása, különösen érvényes ez Újpesten, ezért határoztunk az edzőcsere mellett, amely után csodálatos volt látni, hogy újra egymásra talál a csapat és a szurkolótábor. Azonban a Pakson elvesztett mérkőzés után valami megváltozott, a csapat mentálisan összeomlott, feszültség volt az öltözőben, a szurkolók pedig csalódásukban eltávolodtak a játékosoktól. Az új vezetőedző személyével elsősorban azt szerettük volna elérni, hogy a játék és az eredményesség is pozitív irányban változzon, másodsorban pedig ezt a feszültséget is fel akartuk oldani. Sajnos, a problémák ezt követően sem szűntek meg, több olyan tényező is befolyásolta a munkát, amelyre az edzőváltás pillanatában nem is mertünk gondolni.

– Urbányi István távozása után a kritikák önre is zúdultak. Ezt hogyan élte meg?

– Ebből a megközelítésből számomra a legegyszerűbb az lett volna, ha Urbányi Istvánt megvédenem és a klubnál tartjuk, mert a harag csak rajta csapódott volna le. De tőlem nem azt várják a tulajdonosok, hogy népszerű döntéseket hozzak. Az év elején kaptam egy igen összetett feladatot, amelyet három év alatt kell megvalósítanom. Az elmúlt időszakban azonban sok támadás ért, amelyek között voltak jogos kritikák, de igaztalanok is, amelyeket érdemes tisztázni.

– Miként durva megjegyzések, továbbá egy gúnyrajz is. Mi erről a véleménye?

– Láttam a rajzot, amelyen Dávid-csillaggal tetovált, zsákos emberként vagyok ábrázolva, ahogy éppen Foxit és Sadjót cipelve eltakarodok Újpestről. Ezzel a rajzzal azonban két problémám is van. Egyrészt én is és a családom tagjai is keresztények, tehát legfeljebb annyi közöm van a zsidósághoz, hogy hat évet Izraelben futballoztam. Másrészt – és ez a fontosabb – a zsákból hiányzik Tisza Tibor, mert ha Sadjót és Foxit én „erőltettem” az Újpestre, akkor számoljuk ide őt is, ugyanis én beszéltem rá, hogy a Sopronnal és a Debrecennel szemben az Újpestet válassza. Mindhárom játékost akkor vette meg az Újpest FC, amikor én voltam a diósgyőri klub ügyvezetője. Ez a gúnyrajz is mutatja az objektív mérce hiányát, hiszen jelenleg Újpesten elterjedt, hogy minden negatívum az én hibám, és egyetlen pozitívum sem kapcsolható a nevemhez.

– Pedig nem új emberként érkezett a klubhoz, hiszen 2004-ben ügyvezetőként már dolgozott Újpesten – vagyis a szurkolók már megismerhették (volna).

– A legtöbben a nyakamba varrják a most lezárult, balul sikerült bajnoki esztendőt, azonban – ugyanezzel a megközelítéssel – az eddig sehol sem volt téma, hogy a 2003/2004-es szezonban ugyanígy, félidőben érkeztem, amikor a csapat a 8. helyen állt, és az is kérdés volt, hogy bekerülünk-e a rájátszásba, végül szenzációs tavaszt produkálva majdnem megnyertük a bajnokságot. Ha már a múltidézésénél tartunk azt sem szabad elfelejteni, hogy a Mészöly Géza-Véber György edzőpárost is én „fedeztem fel” az Újpest számára.

– Erről az időszakról elsősorban az jut sokaknak eszébe, hogy távozott a klubtól a nagy tehetségnek tartott Hrepka Ádám.

– Elismerem, hogy Hrepka Ádámot nem tudtuk megtartani, ami fájó veszteség volt számunkra. De azt is látni kell, hogy a csatár mellett mintegy 20 tehetséges játékosnak kellett volna profi szerződést adni, ahhoz hogy egy ígéretes futballistát se veszítsünk el, de ezt a klub akkori anyagi helyzete nem tette lehetővé. Viszont érdekes, hogy mennyire szelektív a szurkolók emlékezete, hiszen ebben az időszakban hoztam fel az első csapat keretéhez Sándor Györgyöt és Feczesin Róbertet, akik berobbantak az NB I-be, hamar megszerették őket a szurkolók, de őket senki sem köti az én nevemhez. Mindezt nem azért mondom el, hogy mindenki hallelujázzon, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy sok döntést kell hozni, amelyek közül valamelyik beválik, valamelyik nem. Nincs bajom a kritikákkal, csak ha már minősítik a munkámat, akkor az legyen annyira objektív, hogy a negatívumok mellett a pozitív dolgokat is vegyék figyelembe, hiszen úgy teljes és objektív a kép. Méltánytalannak tartom, hogy az Újpest elmúlt tíz éves sikertelenségét a szurkolók hozzám kötik. Mindössze hét hónapig voltam ügyvezetője – érdemi tulajdonosi támogatás nélkül – a csőd szélén álló klubnak, most pedig hat hónapja dolgozom sportigazgatóként.

– Kemény döntéseket most is kellett meghozni… Előbb beszéljünk a hét játékos együttes távozásáról.

– Mindig nehéz számomra játékosok sorsáról dönteni, mert egykori futballistaként a mai napig játékospártinak tartom magam. Azonban a munkakörömmel együtt jár, hogy időnként kellemetlen, népszerűtlen lépéseket is meg kell tenni, vagy ilyen döntéseket kell előkészíteni. A hét távozó játékos között voltak, akik azért jöttek, hogy segítsenek, ha eltiltások vagy sérülések miatt „elfogy” az alapcsapat, és voltak közöttük olyanok is, akik a vártnál kevesebbet nyújtottak, és nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Fontosnak tartom, hogy nem kirúgtuk vagy menesztettük őket – ahogyan az több médiumban megjelent vagy elhangzott –, hanem nem éltünk a szerződés meghosszabbításának lehetőségével, amit határidőben közöltünk is a játékosokkal. Ezt mindannyian nagyon korrekten elfogadták.

– Sok kritikát kapott az elmúlt időszakban az afrikai légiósok miatt is. Közülük ketten – Sadjo és Dourandi – nem lesznek tagjai a jövő évi keretnek.

– Hallottam különböző összeesküvés-elméleteket arról, hogy azért igazolok afrikai játékosokat, mert velük – úgymond – megcsinálom a kis üzleteimet. Az igazság azonban az, hogy Diósgyőrben, egy nem túl rózsás anyagi helyzetben lévő klub ügyvezetőjeként az volt a feladatom, hogy a klub működtetése érdekében viszonylag olcsó, de jó képességű, azaz piacképesnek tartott labdarúgókat szerződtessünk. Ekkor jött az ötlet, hogy az afrikai bajnokságokból szerződtethetnénk futballistákat. Ki is utaztam, és elsőként szerződtettük Foxit és Douvát. Foxi bemutatkozása annyira jól sikerült, hogy azóta több klub is követte ezt a példát. Üzletileg is bevált a számításunk, mert az Újpest FC akkor átigazolási díjért szerződtette Foxit és Sadjót, vagyis ez nem a személyes „bizniszemet” jelentette – ahogyan sokan híresztelték –, hanem a két klub közötti megállapodás volt. Foxiék esetében is ugyanúgy jártunk el, mint Tisza Tibornál: az Újpest FC vezetői megkeresték a Diósgyőrt, hogy milyen feltételekkel igazolhatnák át a játékosokat. Úgy gondolom, hogy Tiszával és Foxival nagyon jól járt az Újpest, a mostani szezon végén is ők végeztek a kanadai táblázat élén. Foxi első újpesti évében hét gólt szerzett, míg – csak példaként – Rajczi Péter hatot, aki ezután is megkapta a bizalmat, és azóta az elmúlt évek egyik legmeghatározóbb csatáregyénisége lett a klubnak. Azzal a szurkolóknak is tisztában kell lenniük, hogy a bizalom nagyon fontos a játékosok számára egy olyan klubnál, ahol a szurkolók annyira szeretik a csapatot, mint Újpesten. Példaként említhetném Balajcza Szabolcs esetét, akinek első mérkőzésén végig Vlaszák Gézát éltették a szurkolók – ami nagyon megnehezíthette a beilleszkedését –, mégis úgy gondolom, hogy ma mindenki elismeri, hogy az Újpest egyik legjobb igazolása volt, és nincs olyan drukker, aki ne ismerné el a teljesítményét és elhivatottságát.

– Böjte Attila és Kovács Zoltán személyében olyan játékos került szabadlistára, illetve távozott, aki népszerű és elismert volt a szurkolók körében. Kezdjük Böjte Attilával…

– Emlékszem, Böjte Attilát csak úgy tudtuk szerződtetni 2004 decemberében, hogy ügyvezetőként szponzort kellett találnom az ő jövedelmének fedezésére. A játékost ugyanis elküldték Győrből, szabaddá vált, de az akkori tulajdonosunk nem akart áldozatot hozni a szerződtetéséhez. Megkerestem a Dare Csoportot, amely átvállalta az összeget. A cégnek ez volt a „belépője” Újpestre, és azóta tudjuk, mekkora szerepet játszik a klub életében. Attila bebizonyította, hogy remek sportember, és becsülettel küzdött az Újpestért. De azt is látni kell, hogy a futballban egyre összetettebb a védők szerepe, ezért a jövőben a védelmünket határozottan magasítani szeretnénk. Ezért döntöttünk, úgy, hogy ha talál magának csapatot, akkor nem gördítünk akadályt a távozása elé.

– A legnagyobb érzelmi viharokat a Kovács Zoltánnal történt szerződésbontás váltotta ki. A döntés az egész klub megítélését erősen befolyásolta, Sallói Istvánét különösen…

– Kovács Zoltán hatalmas egyénisége az Újpestnek. Azonban úgy ítéltük meg, hogy szakmailag új impulzusokra van szükség. Kovács Zoltánnak pedig ugyanaz az erénye, ami a hátránya. Vezértípus, frontember, aki már a másodhegedűs szerepét sem fogadná el, nemhogy a negyed- vagy az ötödrangú pozíciót. Neki és a klubnak sem tett volna jót, ha ez a helyzet kialakul. Az elmúlt öt évben ez a klub nem nyert semmit, ezért az elmúlt időszak megbecsült játékosainak tiszteletben tartása mellett tovább kell lépni, és ki kell alakítani egy olyan csapatot, amely harcban lehet a dobogós helyekért.

– Nem lett volna szerencsésebb, ha Kovács Zoltán a keret tagja marad, és 10-20 percnyi lehetőséget kap?

– Úgy gondolom, hogy ha egy „10-20 perces” játékosról beszélünk, akkor a klub szempontjából szerencsésebb, ha ennyi lehetőséget a fiataloknak adunk, például a Kecskemétről visszatérő Széki Attilának. Nem jelenti azt, hogy Kovács Zoltán ne becsülné meg a klub, de más szituációban lennénk, ha be akarná fejezni a futballt, de ő – mint elmondta – még érez magában erőt a pályafutása folytatásához. Kovács Zoltán mindenki az Újpest-család tagjának tekinti, és az Újpest FC tervezi is, hogy szép búcsú keretében zárulhat le a játékos futballista-karrierje. Szinte biztosra veszem azt is, hogy a pályafutása után segíteni fogja még az Újpestet. A 10-es mezt az Újpest FC nem vonja vissza, de nyilvánvalóan csak olyan játékos kaphatja meg a jövőben, aki méltóképpen tudja tovább vinni azt a szellemiséget, amit Kovács Zoltán képviselt újpesti játékosként.