|
FORMULA–1, OLASZ NAGYDÍJ. Sebastian Vettel nyert
NS 2008.09.16. 21:49
Az 59. Olasz Nagydíjon nagy meglepetésre a német Sebastian Vettel végzett az első helyen, megszerezve karrierje első futamgyőzelmét. Sikere többszörösen is sporttörténelmi, hiszen ő minden idők legfiatalabb futamgyőztese, valamint a monzai siker a Toro Rosso-istálló első győzelmét is jelentette.
Az Olasz Nagydíj hétvégéjének egyik legfontosabb szereplője az időjárás volt: a zuhogó eső már pénteken és szombaton is átrendezte az erőviszonyokat, így meglepetésre Sebastian Vettel indulhatott a pole pozícióból. Nem ez volt az egyetlen meglepetés, hiszen Kimi Räikkönen a 14., Lewis Hamilton a 15. helyről várta a futamot.
A vasárnapi futam kezdetekor is esett, így a mezőny a biztonsági autó mögül rajtolt, valamint a pilótáknak kötelező volt az extrém esőgumikkal kezdeni a versenyt. Sebastien Bourdais (aki a negyedik helyet szerezte meg szombaton) nem tudott eljönni a rajtnál, így némi javítást követően, egykörös hátránnyal eredhetett a többiek nyomába.
A hátulról induló nagyok közül Hamilton a 11. körben könnyen ment el Räikkönen mellett, majd tovább folytatta felzárkózó hadműveletét: határozottan előzte meg Heidfeldet, Glockot, Kubicát, majd Alonsót is. A McLaren angol versenyzője sokkal gyorsabb volt a többieknél, ráadásul úgy, hogy egykiállásos taktikával versenyzett. A pálya egyes részei időközben felszáradtak, így Coulthard, Alonso, és Massa amolyan úttörő jelleggel megpróbálták intermediate abroncsokon folytatni a versenyt. Úgy tűnt, ez jó húzás volt, ugyanis pár körrel később sorra mentek ki a többiek is kereket cserélni, köztük olyanok is, akiknek ez a boxlátogatás nem volt betervezve. Így járt Hamilton is, akinek a plusz gumicsere keresztbehúzta a Vettel megszorításáról szövögetett terveit. Igaz, az angol pilótának elsősorban Massára kellett odafigyelnie, hiszen a brazillal csatázik a világbajnoki címért. 13 körrel a futam vége előtt Hamilton megérkezett a hatodik helyen autózó Massa nyakára, de nem tudta megelőzni a Ferrari-pilótát. Eközben az élen haladó Vettelnek senkitől sem zavartatva csak arra kellett figyelnie, hogy hiba nélkül teljesítse a hátralévő köröket – ez sikerült neki, így a fiatal német pilóta szenzációs hétvégét produkálva megszerezte saját maga és a Toro Rosso-istálló első futamgyőzelmét.
NAGY TORO ROSSO-SIKER
A Toro Rosso a Minardi jogutódja. Nemcsak a Red Bull fiókcsapataként számít ez az istálló legnagyobb sikerének, hanem a Minardi történetét figyelembe véve is. Az 1985 és 2005 között működő jogelőd versenyzői sohasem állhattak dobogóra, a faenzai gárda csupán egy első rajtsoros helyezést jegyzett, még az 1990-es phoenixi viadalon indult a második helyről Pierluigi Martini. Most a csapat a pole pozíció után a győzelmet is megszerezte. Miután a safety car elhagyta a pályát, Sebastian Vettel alaposan meglépett Heikki Kovalainentől, de ez nem volt meglepő, mivel ő volt az egyedüli, aki tűrhető látási viszonyok között autózott – a többiek az előttük haladók felverte vízfüggönnyel is kénytelen voltak felvenni a harcot.
FORMULA–1, OLASZ NAGYDÍJ
FUTAM, VÉGEREDMÉNY
| 1. Vettel |
Toro Rosso-Ferrari |
1h26:47.000 |
| 2. Kovalainen |
McLaren-Mercedes |
+ 12.512 |
| 3. Kubica |
BMW Sauber |
+ 20.471 |
| 4. Alonso |
Renault |
+ 23.903 |
| 5. Heidfeld |
BMW Sauber |
+ 27.748 |
| 6. Massa |
Ferrari |
+ 28.816 |
| 7. Hamilton |
McLaren-Mercedes |
+ 29.012 |
| 8. Webber |
Red Bull-Renault |
+ 32.048 |
| 9. Räikkönen |
Ferrari |
+ 39.468 |
| 10. Piquet |
Renault |
+ 54.445 |
| 11. Glock |
Toyota |
+ 58.888 |
| 12. Nakadzsima |
Williams-Toyota |
+ 1:02.015 |
| 13. Trulli |
Toyota |
+ 1:05.954 |
| 14. Rosberg |
Williams-Toyota |
+ 1:08.635 |
| 15. Button |
Honda |
+ 1:13.370 |
| 16. Coulthard |
Red Bull-Renault |
+ 1 kör |
| 17. Barrichello |
Honda |
+ 1 kör |
| 18. Bourdais |
Toro Rosso-Ferrari |
+ 1 kör |
| 19. Sutil |
Force India-Ferrari |
+ 2 kör |
FORMULA–1, OLASZ NAGYDÍJ
NEM ÉRT CÉLBA
| Fisichella |
Force India-Ferrari |
12 kör |
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁK
| 1. Hamilton |
78 |
| 2. Massa |
77 |
| 3. Kubica |
64 |
| 4. Räikkönen |
57 |
| 5. Heidfeld |
53 |
| 6. Kovalainen |
51 |
| 7. Alonso |
28 |
| 8. Trulli |
26 |
| 9. Vettel |
23 |
| 10. Webber |
20 |
| 11. Glock |
15 |
| 12. Piquet |
13 |
| 13. Barrichello |
11 |
| 14. Rosberg |
9 |
| 15. Nakadzsima |
8 |
| 16. Coulthard |
6 |
| 17. Bourdais |
4 |
| 18. Button |
3 |
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
KONSTRUKTŐRÖK
| 1. Ferrari |
134 |
| 2. McLaren-Mercedes |
129 |
| 3. BMW Sauber |
117 |
| 4. Renault |
41 |
| 5. Toyota |
41 |
| 6. Toro Rosso-Ferrari |
27 |
| 7. Red Bull-Renault |
26 |
| 8. Williams-Toyota |
17 |
| 9. Honda |
14 |
|