Az Újpest FC vezetése a mai napon szerződést bontott Valeré Billen vezetőedzővel |
ÚFC.-NS |
2006.12.22. 12:38 |
A belga trénert a mai naptól azonnali hatállyal elbocsátotta a klub.
A klubvezetés értékelése szerint a labdarúgócsapat eddigi vezetőedzője több alkalommal nem tartotta be feladatköréből adódó szakmai és adminisztratív kötelezettségeit, a labdarúgó csapat egyes játékosait megkísérelte a klubvezetés ellen hangolni, illetve egyes játékosokat arra próbált rábírni, hogy a sportszervezetet más – vele kapcsolatban álló – külföldi csapat érdekében elhagyja.
A klubvezetés értékelése szerint Valeré Billen fenti magatartásával súlyosan megsértette az Újpest FC sportszakmai és ezen felül gazdasági érdekeit, és ezzel méltatlanná vált az Újpest FC vezetőedzői tisztségének betöltésére.
Valeré Billen a számára felajánlott, és általa szóban elfogadott közös megegyezéses jogviszony megszüntetési ajánlatot – korábbi kijelentését megmásítva – végül nem fogadta el, ezért a klubvezetés úgy döntött, hogy nevezettet azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással elbocsátja a klubtól.
Az Újpest FC vezetése az ügy további részleteit belső ügyként kezeli, mert nem kíván egy, mindkét felet méltatlan helyzetbe hozó, személyeskedő sárdobálásba bocsátkozni.
|
Habi Ronald érkezhet |
ÚFC. |
2006.12.22. 12:25 |
"Örülök, hogy sikerült megállapodnom az Újpesttel"
Habi Ronald a sérüléséről, a terveiről, a bajnoki esélyekről és a válogatottságról.
|
Szerződés bontás két fiatal játékossal |
ÚFC. |
2006.12.19. 17:43 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az Újpest FC és Lettrich Dániel.
Klubunk szakmai stábja úgy ítélte meg, hogy – akárcsak Villányi Gergelynek – a szűk keretben a jövőben Lettrich Dánielnek sem tud több lehetőséget biztosítani.
Mindkét játékos szabadon igazolható. |
Rajczi Péter az év labdarúgója |
NS-ÚFC. |
2006.12.17. 22:07 |
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete idén is díjazta az év legjobb labdarúgóit, edzőjét és játékvezetőjét. A „királykategória” győztese, azaz az év legjobb mezőnyjátékosa az idén Rajczi Péter az Újpest labdarúgója lett.
|
Győr-Újpest 0-3. Örömfocit játszott a vendégcsapat. |
NS |
2006.12.10. 23:04 |
Két olyan csapat találkozott egymással amelyik az előző három fordulóban egyaránt három vereséget szenvedett. Csakhogy amíg a győriek ezzel visszacsúsztak a 11. helyre, az Újpest továbbra is a negyedik helyen áll.
|
NB I, 16. FORDULÓ, Újpest-Diósgyőr 0-3 |
NS |
2006.12.04. 21:34 |
Megalázó vereséget szenvedett a magyar bajnokság 16. fordulójának zárómérkőzésén az Újpest labdarúgócsapata, miután hazai pályán 3-0-ra kikapott a Diósgyőrtől. A vendégeknél ismét remekül játszott Foxi, aki egy gólja mellett két gólpasszt is adott.
|
Sorsoltak a Magyar Kupában |
ÚFC. |
2006.12.01. 16:31 |
Péntek délelőtt a Magyar Labdarúgó-szövetségben megtartották a Magyar Kupa negyeddöntőjének sorsolását. A továbbjutás ezúttal is oda-visszavágós alapon dől majd el.
Akárcsak a tavalyi kiírásban a legjobb nyolc között, ezúttal is a Debrecen együttese ellen harcolunk a továbbjutásért. Akkor kettős vereséggel búcsúztunk, most tehát van mit törlesztenünk a cívis városiakkal szemben.
Az első mérkőzést március 21-én a Szusza Ferenc Stadionban, a visszavágót április 4-én Debrecenben játsszuk.
Valére Billen vezetőedző:
„A legnehezebb ellenfelet kaptuk, hiszen a Debrecen jó csapat és nagyon erős a kerete. Azonban kettős motivációval kell majd pályára lépnünk: vissza kell vágnunk a tavalyi kiesés miatt, továbbá azt mondom: ha legyőzzük a Debrecent, mi leszünk a kupa esélyesei. Jelenleg ötven-ötven százaléknyi esélyt adok a csapatoknak, mert hiába győztünk legutóbb 2-0-ra a bajnokságban, az csak egy pillanat volt, és a futballban minden pillanat más és más. A két mérkőzésig azonban még hónapok vannak hátra, ezért nem is érdemes sokat beszélni az esélyekről. Most nem a kupameccs a legfontosabb feladatunk.” |
Lucas Cariati szerződésbontásának okairól |
ÚFC |
2006.12.01. 16:28 |
Az Újpest FC ügyvezető igazgatója, dr. Dányi Szilárd és Lucas Cariati ma délután felbontotta a klub és a játékos közötti megállapodást.
A szerződésbontást az argentin labdarúgó kérte, amit az Újpest FC ügyvezetője elfogadott.
|
MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ. Kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé az Újpest |
NS |
2006.11.29. 21:39 |
Bejutott az Újpest labdarúgócsapata a Magyar Kupa negyeddöntőjébe, miután az első meccs 2-0-s sikerét követően hazai pályán is 4-2-re nyert a Pápa ellen. A hazaiaknál ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott a két gólt szerző Tisza Tibor.
|
ÚJPEST-MTK 2-3 (1-2) |
NS |
2006.11.24. 22:36 |
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában a listavezető, őszi első MTK a Megyeri úton vendégeskedett, ahol megérdemelt, egygólos győzelmet aratott. A kék-fehéreknél Hrepka Ádám duplázott, Németh Krisztián egyszer volt eredményes. A lila-fehéreknél Tisza Tibor lőtt két gólt. A találkozó jó iramot és látványos találatokat hozott, de a peches sérülések miatt is emlékezetes maradhat.
|
Tinicsata: ifjak a fiatalok ellen |
NS |
2006.11.24. 16:19 |
Már pénteken lejátsszák a forduló rangadóját: a rapszodikus teljesítményt nyújtó, ám így is az élmezőnyhöz tartozó Újpest az őszi első MTK-t fogadja. A két élcsapatban meghatározó szerephez jutnak a fiatal játékosok, jelezve, hogy mi is a követendő út.
|
MAGYAR KUPA. LOMBARD-PÁPA - ÚJPEST 0-2 (0-2) |
NS |
2006.11.21. 20:28 |
Idegenben kétgólos előnyre tett szert az Újpest labdarúgócsapata a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, Pápán. Valére Billen csapata már az első játékrészben megszerezte ezt az előnyt, és a másodikban okosan tartotta.
|
14. FORDULÓ. FEHÉRVÁR-ÚJPEST 3-2. |
NS |
2006.11.17. 22:46 |
Hiába játszott több mint egy félidőt emberhátrányban, a Fehérvár labdarúgó-csapata 3-2-es győzelmet aratott hazai pályán az Újpest csapata felett. 2-1-es mérkőzésállásnál a játékvezető könyöklésért Mario Bozsicsot állította ki Marijan Vlak együtteséből.
|
13. FORDULÓ. Remek cseréi, Tisza Tibor és Kőhalmi András vezérletével begyűjtötték a három pontot a lilák |
NS-ÚFC |
2006.11.11. 16:12 |
Az Újpest FC köszöntötte a mérkőzés napján 22 esztendős Tisza Tibort, majd a november 6-án 75. születésnapját ünneplő Várhidi Pált, aki a közönség vastapsa közepette végezte el a mérkőzés kezdőrúgását.
A Borsodi Liga 13. fordulójának nyitómérkőzésén kétgólos győzelmet aratott két remek cseréjének köszönhetően az Újpest gárdája a lassan, de biztosan középcsapattá szürkülő Tatabánya ellenében a Megyeri úton. A bajnoki tabella élére aspiráló Újpest csak az utolsó húsz percben tudta döntésre vinni a dolgot a sokáig kiegyenlített mérkőzésen.
|
Az MLSZ fegyelmi bizottsága egymillió forintra büntette meg az Újpest FC-t. |
NS |
2006.11.07. 18:40 |
Az MLSZ fegyelmi bizottsága egymillió forintra büntette meg az Újpest FC labdarúgó-csapatát.
A liláknak azért kell fizetniük, mivel nem teljesítették egykori labdarúgójukkal, Tóth Norberttel szemben a szerződésben vállalt kötelezettségeket.
A játékosnak egyébként október végén felbontották a szerződését, jelenleg nincs csapata. |
12. FORDULÓ DVSC-ÚJPEST FC. 0-2 |
NS-ÚFC |
2006.11.06. 21:36 |
Négy forduló óta nyeretlen a bajnoki címet védő DVSC-TEVA, ráadásul két év után először szenvedett hazai pályán vereséget, és ahogyan huszonnégy hónapja, most is az Újpesttől kapott ki. Kétgólos győzelmet aratott az Újpest Debrecenben az NB I 12. fordulójának zárómérkőzésén. Az első félidőben több nagy helyzetet elhibázó lila-fehérek a második játékrész elején Sándor György és Rajczi Péter góljával tettek szert előnyre, a Debrecennek még büntetőből sem sikerült a hálóba találnia.
|
A Lokinak mindig lő egy gólt |
NS |
2006.11.05. 22:06 |
A DVSC-TEVA–Újpest rangadóval zárul a Borsodi Liga 12. fordulója hétfő este. A mérkőzés évek óta igazi rangadó és színvonalas kilencven perc. A párharc újpesti kulcsfigurája Kovács Zoltán, aki majd’ minden alkalommal gólt szerez a Debrecen ellen.
|
Újabb játékossal bontott szerződést az Újpest |
ÚFC |
2006.11.02. 23:16 |
Az Újpest FC szerződést bontott Szőke Jánossal
A 19 éves támadó Tatabányára szerződött.
|
Csak unottan botorkáltak |
NS |
2006.11.01. 22:19 |
A Megyeri úton szakítani kell a mostani módival.
|
Újpest-Vác 1-0. A lilák visszafogott teljesítménnyel is megszerezték a győzelmet. |
NS |
2006.10.28. 21:14 |
A tavalyi bajnokság ezüstérmese, az Újpest, az újonc Vácot fogadta a 11. fordulóban. Bár a lilák legutóbb kikaptak Kaposváron, de még így is a negyedik helyen álltak a forduló előtt, s a találkozó esélyeseként várták a legutóbb a Győr ellen emberhátrányban is döntetlenre végző, de utolsóelőtti helyen álló váciakat.
|
|